News Item: : A váci MSZP szeretné látni az OLAF jelentést
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
kedd 20 február 2018 - 09:20:22

A váci MSZP szerint váci vonatkozásai is lehetnek a ledes közvilágítás-fejlesztés ellenőrzésével kapcsolatos OLAF vizsgálatnak. Éppen ezért azt javasolják, hogy az önkormányzat különítsen el egy krízisalapot, ha szükséges, legyen miből visszafizetni a közel 500 milliós uniós támogatást. A szocialista képviselők ugyanakkor szeretnének tisztán látni az Európai Csalás elleni Hivatal észrevételeit illetően, ezért azt kérik a kormánypárti városvezetéstől, hogy kérjék ki és tegyék nyilvánossá az OLAF jelentést.

A váci szocialista képviselők arra emlékeztettek, hogy 495 millió forint uniós támogatást kapott Vác is a közvilágítás fejlesztésre, amihez 80 millió forint önrészt kellett önerőt biztosítani. A munkát az ELIOS Innovatív Energetikai Zrt. végezte Vácon is, ezért úgy vélik: az uniós ellenőrzés a várost is érintheti, aminek komoly kihatásai is lehetnek az idei költségvetésre.

Bóth János képviselő MSZP Vác

Egyrészt Fördős Attilának írtam: legyen szíves tegye lehetővé, hogy betekintsünk ebbe a jelentésbe. Ő azt a választ adta, hogy kérjem ki, úgy tűnik, hogy őket nem érdekli, hogy mi van ebben a jelentésben. Mivel erre számítottam, egy sürgősségi indítványt is beadtam, hogy a képviselő-testület követelje azt, hogy a kormány hozza nyilvánosságra ezt az OLAF jelentést, továbbra is követeljük, mert amennyiben a helyi vezetés megtagadja ezt a képviselői kérdést, akkor a hivatali hatalommal való visszaélés is felmerül. Most itt lóg a fejünk fölött a Damoklész kardja, mármint az, ha a korrupció miatt vissza kell fizetni ezt a 495 milliót vagy ennek jó részét, akkor azt gondolom az éves költségvetés padlóra kerül. Éppen ezért kénytelenek leszünk egy krízisalapot javasolni az önkormányzatnak, hogyha elő állna ez a helyzet, akkor tudjunk valamit csinálni.

Kiss Zsolt rámutatott, hogy az egyik korábbi közvilágítás fejlesztés során beszerelt lámpákat is lecseréltek a legutóbbi fejlesztés során, ezért az már biztos, hogy 20 milliót vissza kell fizetni a városnak.

Kiss Zsolt MSZP képviselő

Külön szívfájdalmunk, hogy 20 milliót már biztosan vissza kell fizetnünk, amit ha azt nézzük, hogy milyen állapotban vannak a közútjaink, a parkjaink, vagy mennyi pénz hiányzik a köztisztaságból, akkor azt látjuk, hogy az nagyon nagy hiányt jelent a lakóknak.

A deákvári körzetben élő párttagok szerint a 2015-ös fejlesztést követően is többször volt probléma a közvilágítással. Mint elhangzott: bár ezeket utólag kijavították, volt, hogy egy-egy helyen napokig nem működött a lámpa.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.32160 )