News Item: : Színházi előadással zárult a váci tehetségtábor
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
kedd 10 július 2018 - 10:47:09

A szülők részére összeállított színházi előadással zárult péntek délután az a tehetségtábor, amit kiemelkedő képességű diákok részére szervezett a váci önkormányzat. Mint ismert, a 29 főt foglalkoztató, illetve fejlesztő tábor megszervezésére pályázati forrást nyert a hivatal, ez biztosított pénzügyi hátteret a gyerekek művészeti készségeinek csiszolására. Az öt nap során sakkoztak és úsztak is, de ismerkedtek a festészet technikáival, illetve táncot, beszédet és színpadi mozgást is gyakoroltak a gyerekek.

Beszélni is tanultak a gyerekek a tehetségtáborban, de a Fónay Márta Humánia Drámai Műhely, valamint a Silverstar Művészeti iskola tanárainak jóvoltából az éneklésebe és a táncba is belekóstolhattak a diákok. Az öt napos képességfejlesztés végén egy színpadi előadással készültek a fiatalok a szülők részére, amit profi színészek és táncosok állítottak össze velük.

Ruzicska László színész
Mi a színházi szekció voltunk, minden ami a színházzal kapcsolatos, ének beszéd és én egy kicsit a kulisszákra tanítottam meg őket, hogy milyen érdekes a színházban dolgozó embereknek az élete, milyen ügyességnek kell megfelelni ahhoz, hogy színházban dolgozzon, színház közelében éljen egy ember.

A színpadi rutint Póka Éva és Kecskeméti Róbert színművészek erősítették a gyerekekben, akik a próbák alatt is olthatatlan szorgalommal igyekeztek megfelelni a kihívásnak. A Piarista Gimnázium dísztermében egy összetett szórakoztató jellegű előadással zárták a tábort végül a résztvevők. A gyerekek korosztályonként mutatták be a betanult produkciókat, amiben volt színházi jelenet, Shakespeare részlet, énekes betétek és még egy jelképes szamurájpárbaj is.

Ruzicska László színész
Én úgy érzem, hogy a fiatalokban sokkal több lehetőség van, mint amit néha ők gondolnak, a szülők sem gondolják a napi rutin miatt, a napi rutinból viszont most kikerültek ennek a tábornak a segítségével, és nagyon jó, hogy ezek a kis magvak, amik aludtak, most talán meg tudnak mutatkozni.


Ruzicska László színész 54,24-54,43
Én úgy érzem, hogy a fiatalokban sokkal több lehetőség van, mint amit néha ők gondolnak, a szülők sem gondolják a napi rutin miatt, a napi rutinból viszont most kikerültek ennek a tábornak a segítségével, és nagyon jó, hogy ezek a kis magvak, amik aludtak, most talán meg tudnak mutatkozni.


Az előadás végén a Silverstar tanárai által megálmodott koreográfiát jelenítették meg a gyerekek, amit a szülők lelkes tapssal fogadtak



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.32756 )