News Item: : Nemzetközi Postagalamb Konferencia Vácon
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
kedd 07 augusztus 2018 - 08:50:18

A hétvégén, Vácon tartották meg a Nemzetközi Postagalamb Szövetség konferenciáját. A szombat délután az FCI teszttelepen zajló konzultációra Európa számos országából érkeztek szakemberek, de a rendezvény egyik érdekessége volt, hogy a határon túli magyarok, illetve a V4 országok galambászai is képviseltették magukat az eszmecserén.

A deákvári FCI teszttelep, illetve bemutató központ egyre inkább színtere a postagalambsport nemzetközi eseményeinek. Bacskai Sándor telkén leginkább a tenyésztők madarai versenyeznek évről évre a díjakért, most szombaton azonban elsősorban a szakemberek a tapasztalatcsere érdekében érkeztek a Duna-kanyari városba. A V4 országaiból is érkezőket Fördős Attila polgármester köszöntötte, aki elsősorban a visegrádi országok közötti szélesedő együttműködéséről beszélt, ezek között példaként említve a postagalambsport területén is megvalósuló programokat. A város vezetője megnyitóbeszédében egyúttal megköszöntre a tulajdonosnak, Bacskai Sándornak a teszttelep létrehozásában végzett erőfeszítéseit.
-A telep tulajdonosa kiemelte 2004-óta rendeznek itt világbajnokságokat 2015-től pedig Grand Prix versenyeket a galambok szerelmeseinek, amivel egyúttal új kapcsolatok születhetnek, közben pedig a város is ismertebbé válik. A konferencia szervezéséről Bárdos István a nemzetközi szövetség elnöke beszélt a Híradónak.

Bárdos István Magyar Postagalamb Sportszövetség, FCI /elnök
Ez a konferencia pedig döntően akkor született, amikor Magyarország a V4 elnökséget töltötte be és én úgy gondoltam, hogy Magyarországon egy V4 postagalamb konferenciát kell rendezni ennek a térségnek a hagyományait és tradícióit, egységét megőrizve. Annyival bővült ez a V4 konferencia, hogy a Magyarországgal határos országokat is meghívtuk, most mondhatnám azt a politikusan, hogy a keleti nyitás politikájához nyúltunk, mert itt vannak Ukrajnából, Romániából, itt vannak Szerbiából akik hamarosan uniós ország szeretnének lenni és itt van a mostani uniós elnökséget betöltő Ausztria is.

KrzysztofKawalerelnök a Lengyel Postagalamb Szövetség
Mi már nagyon izgatottak vagyunk a jövőévi olimpiával kapcsolatban, de természetesen nem félünk a verseny megrendezésétől, hiszen hasonló nagyobb rendezvények lebonyolításban tapasztalatunk van. Inkább arról van szó, hogy nagyon várjuk, hogy a nemzetközi partnerekkel ismét együtt lehessünk.

Emelte ki a konferencián szintén jelen lévő Krzysztof Kawaler a Lengyel postagalamb szövetség elnöke. Mint elhangzott jövőre ők rendezik a postagalamb olimpiát ahova a magyar versenyzőket is várják.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.32874 )