News Item: : Kalmár László országos matematika verseny
(Category: Hírek)
Posted by
csütörtök 28 június 2007 - 17:50:00

Vác adott ismét otthont a 36. alkalommal megrendezett Kalmár László országos matematikai emlékverseny döntőjének. Az általános iskolások felsős tagozatai számára megrendezett megmérettetés első fordulóján több ezer diák vett részt, a váci döntőbe azonban akárcsak tavaly, idén is nagyjából a száz legjobb maradt. A mostani verseny meglepetése, hogy a 8. osztályosok közül egy nem matematika speciális tagozatú iskolából érkezett nagykanizsai diák szerepelt a legjobban.

36. éve kutatja a Teleki László Egyesület a legtehetségesebb gyerekeket és rendezi meg számukra a Kalmár László matematikai emlékversenyt. Az 5.-től 8.- osztályos korú gyerekek egyénileg nevezhetnek a megmérettetésre, és a verseny népszerűségére utal, hogy az első fordulóra az ország szinte minden megyéjéből idén is több ezren jelentkeztek iskolások. A verseny döntőjére a legjobban szereplő diákok maradtak, számszerint nyolcvanan, akik négy korosztályban mérhették össze tudásukat. A tapasztalatok alapján a szervezők úgy látják, hogy a matematika felé forduló gyerekek száma az elmúlt 36 évben jelentősen nem változott.

Dr. Urbán János, a zsűri elnöke
"Én remélem, hogy növekszik az az igazság, hogy nem csökken és már az is eredmény, és ebben a korban a gyerekek még önzetlenül érdeklődve fordulnak a matematika felé. Az már későbbi időszak –gimnázium, főiskola- amikor rájönnek, hogy a megélhetés szempontjából ez nem a legideálisabb pálya."


Idén a váciak nem jutottak be a négy kategória első 10 helyezettjei közé, az ötödikesek és a hetedikesek közül a Budapesti Fazekas gimnázium diákjai szerepeltek a legjobban, a hatodikosok közül a Pécsi Pázmány Péter iskola tanulója lett az első.


"A Tapasztalat szerint az 5.-6. osztályból, az ország iskoláiból szoktak kikerülni a győztesek az első tíz helyezettet szokták jutalmazni. 7-8. osztály már inkább koncentrálódik azokra a városokba, ahol speciális matematika gimnáziumi osztályok vannak így Szeged, Debrecen Miskolc stb. De idén például a 8. osztályosok versenyét egy nagykanizsai nem speciális matekos nyerte."




This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.3333 )