News Item: : Fényszökőkút és karácsonyfák Vácon. Adventi díszben a város
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
kedd 04 december 2018 - 09:31:21

Adventi díszbe öltözött a város. A váci holding munkatársai idén is felállították és feldíszítették a főtéri óriásfenyőt, emellett a Földváry téren és Kisváci körforgalomban is elkészültek a karácsonyfák. Mezei Helga főkertész a Híradónak elmondta, hogy a Városfejlesztő Kft. munkatársai többféle új dekorációt is készítettek a fenyőkre, ezen felül új világító gömbdíszeket is gyártottak, amelyek a bécsi kaput fogják díszíteni. Idén ismét több fára került égősor. Az idei év nagy újdonságát, a Fehérek temploma előtt álló fényszökőkutat szintén saját gyártásban készítette a holding.

Advent első vasárnapjára ünnepi díszbe öltöztek Vác közterületei. A Váci Városfejlesztő Kft. idén is lakossági felajánlásként kapott fenyőket, melyeket a főtérre, a Földváry térre, és a kisváci körforgalomba szállítottak, valamint a már hagyománnyá vált kis dézsába a Főtér és a Széchenyi utca torkolatába. A város főkertésze elmondta, a felajánlott fenyők egyike sem közterületről került kivágásra. A deákvári kertekből érkezett, szabályos formájú örökzöldek égősorokat kaptak, és a már ismert dekorációk, az angyalszárnyak és mézeskalácsok mellé új díszeket is készítettek rájuk a holding munkatársai: szaloncukrokat és ajándékdobozokat. Érdekesség, hogy a Főtéri szökőkúton kialakított adventi koszorúba is annyi szép fenyőgally kellett, amelyet egy közel 40 éves fenyő tudott szolgáltatni. Az ehhez szükséges növényanyag szintén lakossági felajánlásból származott-emelte ki a főkertész. Új adventi dizájnt kap a bécsi kapu is –tette hozzá.

Mezei Helga, főkertész, Váci Városfejlesztő Kft.
„… van egy újdonságunk, tavaly kezdtünk el díszgömböket gyártani, ezt is szintén saját, házi gyártásban, tehát nem katalógusból rendelt drága díszekről van szó, és ezeket most egy kicsit megtunningoltuk és a bécsi kapunál is lesznek, meglepetés, hogy milyen színek lesznek, úgyhogy bővült a gömbdísz sorunk.”

A jövő héten feldíszítik a gyökeres élő fenyőket is a KRESZ parkban és a Radnóti út-Újhegyi út kereszteződésében-mondta el Mezei Helga. Péntek délutánra elkészült az idei év nagy újdonsága, a főtéri fényszökőkút is, amely végül technikai okok miatt nem a letakart szökőkútra, hanem a Fehérek temploma elé került.

Simon László, magasépítési részlegvezető, Váci Városfejlesztő Kft.
„Még augusztusban járt itt egy cseh cég és egy gyönyörű fényszökőkutat mutatott nekünk, amibe beleszerettünk. Sajnos az anyagi lehetőségeink nem engedték meg, hogy ezt a gyenge 700 ezer forintos konstrukciót megvásároljuk, de hát egy nagyon ütőképes csapatom van a magasépítésen, és úgy döntöttünk, hogy a tizedéből meg fogjuk csinálni…”

Az elkészült fényszökőkutat pénteken délután helyezték üzembe. Mezei Helga főkertész azt is elmondta, hogy amit lehet, azt saját gyártásban készítik el. Hozzátette, a Városfejlesztőnél semmi nem vész kárba, csak átalakul. A főtéri díszkúton korábban használt gúlákat sem selejtezték le, hanem a Fölváry téri terelőszigetbe készítettek belőlük tujagallyakkal borított díszt, melyek szintén a városi kertészet dolgozóinak ügyességét dicsérik-emelte ki a főkertész. A kandeláber díszek kihelyezésével, az új díszek anyagköltségeivel, az égősorokkal, és a szükséges géphasználatokkal együtt összesen kb. 3 millió forintba kerül az adventi dekoráció.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.33388 )