News Item: : Egymillió csillag a szegényekért. Várja az adományokat a Karitász
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 06 december 2018 - 09:32:47

Megkezdődött a Váci Egyházmegyei Karitász adventi segélyprogramja. Az „Egymillió Csillag a Szegényekért” országos akcióhoz kapcsolódva a helyi szervezet is gyertyákat ad a jótékonykodóknak, a befolyt adományokból pedig téli ételosztásokkal, élelmiszercsomagokkal, és tűzifával segítik a szegénységben élőket. Idén „Angyalbatyu” akciót is hirdetett a váci karitász, amelynek keretében gyermekeknek szánt meglepetés-csomagokat várnak. A katolikus szervezet faháza ebben a szezonban is megtalálható Vác főterén, ahol az egyházmegye távolabbi települései számára is lehet adományokat leadni.

Ünnepélyes gyertyagyújtással indult el Vác főterén hétfőn este az Egymillió csillag a szegényekért adventi adománygyűjtő program. A Váci Egyházmegyei Karitász rendezvényén Beer Miklós megyéspüspök is arra kért mindenkit, hogy segítse a rászorulókat, és –mint mondta- gyújtson egy gyertyát annak jeléül, hogy észrevett valakit a környezetében, aki felé a szeretet fényét küldi.

dr. Beer Miklós, megyéspüspök Vác
„Az Úr Jézus személyében a mindent teremtő Isten minket hív, hogy mi is legyünk az ő gondoskodó szeretetének a tovább adói, és mindenütt, ahol megnyílik a szívünk valaki felé, aki szükséget szenved, aki egyedül van, akinek fájdalma, szomorúsága van, aki bármilyen módon ínséget szenved, abban a pillanatban mindig felragyog egy csillag.”

Az „Egymillió csillag a szegényekért” akció 20 évvel ezelőtt, Franciaországból indult el. Magyarország tíz éve csatlakozott az egy hetes programhoz, melynek célja az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé. Idén a Katolikus Karitász a teljes adventi időszakot felölelő, „Tárjátok ki a szíveteket!” mottójú adománygyűjtési akciójának részeként hirdette meg az Egymillió csillag programot.

Fieszl Csaba, igazgató, Váci Egyházmegyei Karitász
„A „Tárjátok ki a szíveteket!” program keretén belül egy hét, december 2-tól 9-ig tart, mikor kimondottan a rászorulókra, a hajléktalanokra próbálunk jobban koncentrálni, és ilyenkor az adománygyűjtés keretében az adományozóknak ajándékba egy darab gyertyát adunk, amit hazavihetnek a családjaik körébe, és a karácsonyfa mellett, meggyújtva, egy-egy ilyen szegényebb sorsú emberre, családra tudnak gondolni.”

A program hétfői nyitórendezvényén műsort adtak a váci zeneiskola és a Pivár iskola tanulói, valamint Toldi Tamás és Tornay Gábor énekes. A Váci Egyházmegyei Karitász ebben az évben meghirdette az Angyalbatyu akciót is, melynek célja, hogy nélkülöző gyerekeknek lehessen örömöt szerezni karácsonykor.

Fieszl Csaba, igazgató, Váci Egyházmegyei Karitász

„Az Angyalbatyu program keretében próbálunk gyermekek részére gyűjtést szervezni, egy kis dobozba gyermekeknek szánt kis ajándékokat várjuk a Hattyú utca 1. szám alatt a Váci Egyházmegyei Karitász központi irodájában, illetve minden karitász-csoportunk az egyházmegye területén, s ezeket próbáljuk eljuttatni rászorult gyermekeknek, ezzel is a karácsonyukat egy picit szebbé tenni.”

A meglepetés-csomagokat, melyek a jó állapotú játékok, piperék mellett személyes üzeneteket is tartalmazhatnak, december 21-ig várják. Az ajándékokon célszerű megjelölni a gyermek nemét és korát, hogy a megfelelő helyre kerülhessenek. Fieszl Csaba a Híradónak elmondta, idén is kaptak egy faházat a várostól, melyet felajánlottak az egyházmegye távolabbi karitász csoportjainak is, így Salgótarjántól Szolnokig számos kisebb és nagyobb településen élő családnak is lehet adományokat felajánlani az adventi időszakban.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.33399 )