News Item: : Emlékeim a hadifogságból- új könyv a levéltár gondozásában
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
kedd 08 január 2019 - 08:31:52

Tavaly év végén mutatták be a váci levéltár gondozásában megjelent kötetet, Emlékeim a hadifogságból címmel. A könyv egy felvidéki származású magyar katona fogságban töltött éveit tárja az olvasó elé eredeti dokumentumrészletekkel, rajzokkal és fényképekkel illusztrálva. Nagy László 1914 végén került orosz hadifogságba, naplójában érzékletesen írja le élményeit, hosszú utazását a transzszibériai vasúton, és a fogolytáborok mindennapjait. Az eredeti formátumot idéző kiadvány már kapható a váci könyvesboltokban.

A levéltárak közismert szerepe mellett az alapvető feladataik között szerepel a különböző kiadványok készítése. Ez elsősorban a saját anyagokból szerkesztett könyveket jelenti, a decemberben megjelent kötet azonban több szempontból sem passzol a váci levéltár korábbi portfóliójába. Az Emlékeim a hadifogságból ugyanis valójában egy napló, amit egy első világháborút megjárt váci illetőségű katonatiszt írt éveken át, majd az unokája juttatott el Horváth Ferenc levéltár igazgatóhoz.

Dr. Horváth Ferenc igazgató, Vác Város Levéltára
Várnai Sándor volt az illető, aki unokája annak a Nagy Lászlónak, aki 1923-ban összeállított egy hadifogoly naplót. Ennek az érdekessége talán az, hogy egyáltalán nem kapunk ismereteket a harci cselekményekről, nem is tudjuk, hogyan esett fogságba, de egy olyan fantasztikus útleírást tett közzé arról az öt-és fél, hat évről, amit hadifogságban töltött el Szibériában, hogy egy egészen olvasmányos képet kapunk ezekről az évekről.

A napló tanúsága szerint a hosszú hadifogság 1921-ben ért véget, ami után Nagy László Vácon telepedett le, és 1924–1944 között a váci villamosművek főkönyvelőjeként dolgozott. Az első világháború váci vonatkozású dokumentumainak feldolgozása egyébként évek óta zajlik a levéltárban, ha a végére érnek, abból is könyv készül, ami már idén megjelenhet- árulta el a híradónak Horváth Ferenc.

A családoknak tudniuk kell, hogy az ősük, a nagyapjuk, a dédapjuk hol harcolt, hol esett el, hol volt fogságban, hogyan tért haza, mennyit szenvedett. Az egyéni sorsok ismerete, a család tagjai sorsának ismerete szerintem rendkívül fontos dolog.


A háborút megélt generáció kihalásával a történetek is megfakulnak, ezért fontos azoknak a lejegyzése- fogalmaz a levéltár igazgatója. Az Emlékeim a hadifogságból egy olyan hiánypótló mű, ami rendkívül olvasmányos formában mutatja be a fogolytáborokban kialakuló emberi kapcsolatokat, és meglepően korszerűen írja le az 1917-es orosz forradalmat, majd a bolsevik hatalomátvételt. A könyv színes képet fest a távolkeletről, amit Nagy László szintén hadifogolyként ismert meg három hónapon át tartó hazaútja során. A váci levéltár legfrissebb kiadványa 300 példányban jelent meg, és már kapható a város könyvesboltjaiban.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.33508 )