News Item: : A 120 éves focit ünneplik a váci sportpártolók
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 18 április 2019 - 09:34:25

120 éves a váci foci, a jubileum alkalmából nagyszabású rendezvényt szerveznek a régi sportpártolók, a váci klub és az utánpótlás egyesület. Az ünnepség megtartására május 12-én, a Vác FC-Duna Aszfalt TVSE mérkőzés szünetében, illetve azt követően kerül sor, ahol a városi futballért tevékenykedő személyeket is köszöntik majd.



1899-ben a váci evezősök az országban szinte elsőként megalakítják a Váci Sport Egyesületet, azon belül pedig létrejön a futball szakosztály, ezzel gyakorlatilag kezdetét veszi a váci labdarúgás története, ami a 120 éves fennállás során rengeteg csúcsot és hullámvölgyet élt át. A váci futball történetét, ami több mint száz éven keresztül meghatározta a város közösségi életét, illetve a 25 éves profi múltat szeretnék felidézni annak a szervezőbizottságnak a tagjai, akik egy nagyszabású rendezvényt tartanak május 12-én a stadionban. A meccs szünetében köszöntenék a váci focistákat, majd a mérkőzés után egy 150 fős rendezvénysátorban ünnepelnék meg a városi labdarúgás történetét.

Belák Gyula elnök szervezőbizottság
„Mivel ez kettős ünnep, szeretnénk egyrészt valamilyen szintű elismerést átnyújtani azoknak, akik jelenleg még élnek és ebben a 120 éves folyamatban valamilyen szinten részt vettek tevékenyen, személyiségükkel meghatározók voltak és szerepet vállaltak ebben, és a 25 éves bajnokcsapatnak pedig –ez körülbelül 30 fő- mindenki kapna egy emlékérmet.”

Lebán Tibor, a váci sport régi szerelmese is tagja a szervezőbizottságnak. Ő már 50 éve támogatója és elengedhetetlen szereplője a városi sport-közéletnek. Mint mondja, annak talán legfényesebb korszaka a 80-as évek második felében jött el, amikor profivá vált a váci labdarúgás és a csapat bejutott az NBI-be, és részt vehetett a bajnoki mérkőzéseken.

Lebán Tibor, tag, szervezőbizottság
„94-ben értünk a csúcsra és Magyarország harmadik vidéki városként, Nagyvárad és Győr után egy Vác, ez a harmincegynéhány-ezres város országos magyar bajnok lett a legmagasabb osztályban,. Olyan csapatokat előzött, mint egy Fradi, egy Honvéd, egy Újpest, egy MTK, akik mögött már akkoriban is egy minisztérium, a honvédelem, a BM állt. Tehát Vácon akkoriban nagyon nehezen jött össze, de egy fantasztikus eredmény volt, hogy 94-ben egy bajnokságot nyert ez a csapat."

A szervezők szponzorokat keresnek az esemény lebonyolításához, de ahogy Pető Tibor, a 120 éves egyesület jogutódjaként működő Vác Városi Labdarúgó Sportegyesület elnöke is mondja, az önkormányzat is támogatja a rendezvényt, hiszen egy olyan múltat készülnek megünnepelni, amire méltán lehet büszke a város.

Pető Tibor utánpótlás elnök
„Hogy Vác akkor egy ilyen mértékű kis vidéki csapattal bajnok tudott lenni, és 4-5 évig biztosan küzdött a bajnoki címért, ezek az évek mindenképpen egy jó városmarketinget jelentettek. És független attól, hogy ezt a sportágat valaki szereti, vagy nem szereti, ezt el kell, és el is ismeri. Ez a bajnokcsapat, ez méltó arra, hogy a 25 éves jubileumát megünnepeljük, a 120 évről pedig ne is beszéljünk! Tehát, hogy ebben a városban az első között alakult labdarúgó szakosztály és az elsők között indult el a sport, azért ez a 120 év egy nagyon komoly történelem és egy nagyon komoly szám.”



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.33966 )