News Item: : Diákpolgármester választás 2019
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 23 május 2019 - 12:59:14

Idén is a Föld Napja rendezvénysorozat keretein belül tartották meg a diákpolgármester választást Vácon. A középiskolák jelöltjeinek versengését a csapatok látványos támogatása kísérte, a tét pedig, hogy a nap végére megválasztott tanuló egy éven keresztül képviselheti a város diákságát a diákönkormányzatban és a képviselő-testület előtt, ahol akár javaslatokat is tehet. Kedd reggel 8 órától bemutatkozó műsorokkal indult a nap.

Kedden reggel a főtéren gyülekeztek a középiskolások a hagyományos diákpolgármester választásra. A nevező iskolák jelöltjei népes szurkolótábor előtt léptek színpadra, ahol az elhangzó kortesbeszédekkel kezdődött az egész napos program. A Boronkay kezdte a sort, táncos produkciójukat lelkes ováció fogadta, majd jelöltjük foglalta össze ars poeticáját.

Dudás Ferenc
Nem kellett sokat gondolkodnom programom jelmondatán, amire az egész kampányunk is épül: Vác mindenkiért, mindenki Vácért!

A másodikként színpadra álló madáchos csapat dallal kezdte műsorát, majd jelöltjük a környezetvédelem jegyében két keréken gördült a főtérre.

Csintalan Zoltán
Van egy álmom. Az, ha a diákok valamit meg szeretnének újítani Vácon, vagy az iskolájukban, akkor az meg is valósuljon!


A zeneiskolások harmadikként álltak a dobogóra és kétséget kizáróan ők mozgatták meg a legnagyobb tömeget azzal, hogy az összes jelenlévőt bevonták egy nagy közös táncba. Polgármesterjelöltjük köszöntőbeszédében az iskoláját népszerűsítette.

Wanderlich Boróka
Valamennyi középiskola közül a konzi az, amely felvállalta a kultúrák iránt érdeklődő diákok összefogását, képzését és nevelését. Értékeink között első helyen áll a zenei sokszínűség népszerűsítése.

Az összegyűlt iskolásokat Mokánszky Zoltán alpolgármester is köszöntötte, aki arról biztosította a fiatalokat, hogy a városháza mindig nyitva áll a diákok képviselői előtt.

Mokánszky Zoltán alpolgármester
A város vezetőségének mindig fontos volt a fiatalok boldogulása. Mindent megteszünk azért, hogy kulturális-, szabadidő- és sport téren is segítsünk benneteket.

A zajos bemutatkozásokat követően a városháza épületében indult többfordulós verseny, ahol az összes résztvevő középiskola csapata összemérhette tudását a környezetvédelem, a művészetek, a kommunikáció és egy szabadon választott témakörben. A zsűriben több ismert arccal is lehetett találkozni, Boda Mária például már több éve részt vesz a játékos vetélkedők pontozásában. A tanárnő szerint a program népszerűségét a gyerekek lelkesedésén lehet lemérni.

Boda Mária

Én úgy gondolom, hogy ha valaki valamit szeret, akkor azt élvezi, ha meg unalmas, akkor nem csinálja. Ez egyfajta vélemény a gyerekek részéről. Ha valamit ők ne csinálnak szívvel-lélekkel, akkor ott valami hiba van. Ők nagyon őszinték, még nem törekszenek a diplomáciára, úgyhogy olyanokat kell eléjük tárni, olyanokat kell kínálni, ami őket érdekli. Ilyen például ez a verseny is.


A vetélkedő során komolyabb és humoros feladatok váltották egymást. A szabadon választott témakörökből Lakatos Ádám állított össze kvízkérdéseket.

Lakatos Ádám kvízmester
Például a Boronkay a Bud Spencer-Terence Hill filmeket választotta. A Madách gimnázium a Ferencvárost és annak történetét, az egészségügyi az egészségüggyel kapcsolatos feladatokat kért. Aztán volt itt még egy olyan csapat, amelyik a Beatles, LGT és Illést választotta, a másik a komolyzenét- gyanúm, hogy ez a Pikéthy volt, illetve volt még itt egy olyan párosítás, ahol váci nevezetességek és híres épületek- ezeket a tematikákat kaptam és ezek alapján raktam össze feladatokat.

A vetélkedő részét képezte egy kommunikációs feladat is, ennek keretében mindhárom diákpolgármester jelölt összefoglalhatta, mit tenne legelőször a városért, vagy a diákokért, amennyiben ő nyeri a versenyt.

Csintalan Zoltán, Váci Madách Imre Gimnázium
Mindenféleképpen a környezetvédelmen javítanék, szelektívhulladék-gyűjtőket helyeznék ki, és a diákok összetartozását, az iskolák közötti kapcsolaton is változtatni akarok, pozitív irányban nyilvánvalóan.

Dudás Ferenc, Boronkay György Műszaki Szakgimnázium és Gimnázium
A programomban is szerepel egy váci könyvcsere-program, amit szeretnék minél hamarabb megvalósítani, mert kulturálisan növelné a diákok színvonalát úgymond. Sokban elősegítené a mostanában kevés könyvet olvasó diákságot.

Wanderlich Boróka, Bartók – Pikéthy Zeneművészeti SZKI és Zeneiskola
A kisebb létszámú iskolák támogatását szeretném elérni, mert úgy érzem, hogy nem kapunk annyi támogatást, mint a nagyobb létszámú iskolák, illetve még a közutak állapotát nagyon fontosnak tartom. Nagyon nagy dugók szoktak lenni mikor Dunakeszi felől reggel érkezünk, vagy délután is. Ott valami megoldást ki kéne találni.


A diákpolgármester választás 19 éves hagyományra tekint vissza, a város összes középiskolája részt vesz a rendezvényen. A főszervező szerint a környezetvédelemmel szorosan összefüggő rendezvény üzenete szép lassan átalakult az évek folyamán.

Bíró György főszervező
Nem az a lényeg, hogy mit tudsz a környezetvédelemről, hanem hogy mit szeretnél tenni, hogyha te felnőtt leszel, vagy hogyha teheted, mint középiskolás, hogy jobban lehessen élni ebben a városban. Én úgy gondolom, ez egy nagyon fontos kérdés, és azt látom, hogy nekik évről-évre megvannak az ötleteik.

Az egyéni- és csapatversenyek nagyjából délután 3-ig tartottak, ezután ismét a főtéri színpad előtt gyűltek össze a diákok, ahol a program szervezője ismertette az összesített eredményeket. A különböző kategóriák díjazását követően végül az is kiderült, kinek a nyakába kerülhet a polgármesterséget jelképező csokitallérokból fűzött nyaklánc. Óriási meglepetésre a hét középiskola részvételével zajló vetélkedőn ezúttal osztott első helyet hirdettek, így a konzis Wanderlich Boróka és a boronkays Dudás Ferenc közösen vehették át a város jelképes kulcsát.




This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.34104 )