News Item: : Biztonsági előírások és a technikai háttér erről is szól a Nagyító
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 11 július 2019 - 11:19:10

Hivatalosan 19-én, pénteken a Konstantin téri székesegyházban megtartott nyitóhangversennyel indul a 27. Váci Világi Vigalom. A térség legnagyobb fesztiválján a több mint száz program keretében, koncertek, színházi előadások, kiállítások várják az érdeklődőket, akik számára a város önkormányzata, illetve a szervező Madách Imre Művelődési Központ biztosít ingyen részvételi lehetőséget. Az elsővonalas magyar előadók mellet, idén is egy angol sztáregyüttes, a Nazareth lép fel, ezért a szervezők most is jelentős látogatószámra számítanak.

Tavaly a 26. Váci Vigalomban, szombat este a Varga Miklós Bandnak és az UriahHeep billentyűsének Ken Hensley-nek is félbe kellet szakítania a koncertjét a közelgő vihar miatt. A szervezők biztonsági okokból jó egy óriág szüneteltették a nagyobb tömegeket vonzó programokat, de szerencsére Vácot végül elkerülte a vihar és a folytatódhattak a koncertek. A vigalom esti óráiban akár 12-18 ezer ember is részt vesz a különböző programokban, az ő biztonságukra is vigyáznak a szervezők és a hatóság szakemberei, akik ha szükséges leállítják a heppeninget. Idén ismét egy angol sztárbandát a Nazarethet hívták meg, így most is nagyobb közönségre számít a Vigalom stábja. A szervezés hátteréről szól a mai nagyító, amiben többek között a biztonsági óvintézkedésekről is kérdezzük a koordinátorokat.

Retzler Péter- főszervező 27. Váci Világi Vigalom
Ez nem úgy működik, hogy elkezd esni az eső és akkor gyorsan a hátamre veszem és akkor elugrok a művelődési központba ahova ötszázan beférnek, tehát ezt képtelenség megoldani. Visszatérve a dologra itt nem az esőről van szó, tehát azt tudni kell, hogy fedett színpadok vannak. Nagyon kemény katasztrófavédelmi, tűzvédelmi előírások vonatkoznak a színpadokra. Ezek a színpadok teljesen biztonságosak, egy eső miatt nem fogunk leállni. Itt (tavaly) nem eső miatt álltunk le, hanem olyan mértékű másod vagy harmadfokú viharriasztásnál kötelességünk leállni és leengedni a színpadokat és abbahagyni a műsort. Tehát erre nincs „B” verzió, ez minden egyes fesztiválon gyakorlatilag így működik.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.34304 )