News Item: : Táborbúcsúztató
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
szerda 21 augusztus 2019 - 15:03:29

Táborbúcsúztató összejövetelre gyűltek össze a városházán azok a váci gyerekek, akik az önkormányzat támogatásával zajló nyári napközi utolsó turnusában részt vettek. A Gazdasági Hivatal által minden évben megrendezett ingyenes táboroztatás helyszíne idén a Simon Antal Általános Iskola volt, és a tartalmas programok megszervezéséhez több városi intézmény is segítséget nyújtott. Idén sajátos nevelési igényű gyermekek is részt vettek a táborban, a sok játék és pihenés mellett pedig érzékenyítő foglalkozásokat is tartottak a diákoknak.

A városháza idén július 1-től augusztus 16-ig szervezte meg napközis táborát az általános iskola alsóbb osztályaiba járó diákoknak. A részvétel a gyerekek számára ingyenes, mindössze az étkezésért kellett azoknak fizetni, akik egyébként sem vesznek igénybe év közben valamilyen jogcímen térítésmentességet. Ahogy a szervezők fogalmaztak, a kisdiákok úgy érezhették magukat, mintha a nagymamánál nyaralnának.

Szentiványi Erika hivatalvezető, Váci Önkormányzat Gazdasági Hivatal
Nagyon jó érzés, amikor azt halljuk, hogy amikor megérkezik az anyuka, vagy az apuka a gyerekért, és a gyerek azt mondja, hogy ne menjünk még haza, maradjunk, jöjjünk következőre is, nem szeretnék hazamenni. Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy nemcsak felügyeletet vállaltunk el a gyerekeken, hanem megszépítettük az ő idejét és egy kellemes nyarat biztosítottunk számukra, ahol testileg-szellemileg is tudtak épülni, olyan programokon vettek részt.

A gyerekek Vác összes múzeumát meglátogatták, de hetente kétszer strandoltak is. Meghívást kaptak a tűzoltólaktanyába, és rendszeresek voltak a kézműves foglalkozások, ahol asztaldíszek, valamint különböző ékszerek készültek. Fördős Attila úgy fogalmazott: a tábor nemcsak a gyerekeknek nyújt tartalmas kikapcsolódást, hanem azoknak szülőknek is segítséget jelent, akik másképp nem tudnák megoldani csemetéik egész napos elhelyezését a nyári szünidőben.

Fördős Attila polgármester
Ez egy nagyon komoly koordinatív munka, amelyben benne van az önkormányzat pályázata, az önkormányzat családbarát minősítése. Benne vannak a szervezők, a Gazdasági Hivatal, annak vezetője, a pedagógusok, akik időt, energiát áldozva ezért nagyon sokat tesznek. És látszódjék mindenki előtt világosan, hogy ez csakis a gyerekekről szól. A szemünk fényéről, a jövőről, hogy a nyári szünidőben ezek a gyerekek mégiscsak azt érezzék, hogy pihentek és fel tudnak készülni a szeptemberi újrakezdésre.

A tájékoztatón elhangzott, hogy idén sajátos nevelési igényű gyermekeknek is lehetőséget biztosított a napközi, volt olyan nap, amikor összesen 120 gyerek vett részt a táborban.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.34457 )