News Item: : SPORT
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 14 november 2019 - 10:46:23

Gólnélküli döntetlent játszott a Vác labdarúgó csapata a Gyirmóttal, együttműködési megállapodást kötött a Dunakanyar Kézilabda Akadémia és az Eszterházy Károly Egyetem.

Az NB II-es labdarúgó bajnokság 17. fordulójában Budapesten a Szamosi Mihály Sporttelepen fogadta a Vác FC csapata a Gyirmót FC Győr együttesét. Az első félidőben több helyzetet a vendégek alakítottak ki, de Halasi kapus és a védelem mindannyiszor hárítani tudott. A második játékrészben már nem csak védekezett a váci együttes, hanem helyzetekig is eljutott, de a gyirmóti kapus, Rusák a beszámolók alapján 5-ször mentette meg csapatát a góltól. A találkozó végül gólnélküli döntetlennel ért véget. Csertői Aurél a gyirmótiak edzője nyilatkozatában kiemelte, hogy „Gólszerzési lehetőség kialakításában nagyon gyengén teljesített csapata, amit sikerült kialakítani azt pedig elügyetlenkedték. A mély talajon egy remekül védekező ellenféllel találkoztak és nem találták ennek ellenszerét”. Bánföldi Zoltán a váciak trénere értékelésében elmondta, hogy „Védekezésben rendben vannak, de az előre játékuk még mindig hagy kívánni valót. Egy sokkal jobb játékosállománnyal rendelkező csapat ellen sikerült egy pontot szerezniük”.

Az Eszterházy Károly Egyetem női kézilabda klubja és a váci Dunakanyar Kézilabda Akadémia együttműködési megállapodást kötött, amelynek keretében az EKE azt vállalja, hogy felkutat olyan tehetséges kézilabdázókat, akik eséllyel felvételizhetnek az Akadémiára, valamint népszerűsítik az akadémia által nyújtott lehetőségeket a fiataloknak és szüleiknek. Azok kezét sem kívánják elengedni, akik nem kapnak profi szerződést a váci klubnál. – Ők Egerben fejleszthetnék tovább képességeiket a sport valamint a tanulás terén is.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.34795 )