News Item: : Megválasztották a művelődési központ új igazgatóját
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 28 november 2019 - 14:27:44

Laczi Saroltát választották meg a képviselők a művelődési központ igazgatói székébe. A keddi testületi ülésen az egyelőre betöltetlen kormánypárti listás hely miatt 14-en vettek részt, közülük 11-en vették át a szavazólapot a titkos urnás szavazáshoz. A voksukat leadók végül egyhangúlag támogatták az intézmény mostani igazgatóhelyettesének pályázatát, ami egyébként a bírálat pillanatában az egyetlen versenyben lévő jelentkezés volt. A Híradó úgy tudja, hogy a jelenlegi igazgató, Retzler Péter is nyújtott be a határidőig érvényes pályázatot, ő azonban később visszalépett. Laczi Sarolta január 1-jétől foglalja el hivatalát.

A kedden zajló testületi ülés titkos urnás szavazásán résztvevő 11 képviselő egyöntetűen támogatta Laczi Sarolta igazgatói kinevezését a Madách Imre Művelődési Központ élére. Benyújtott pályázatát korábban az önkormányzat szakbizottsága és a szakmai véleményező bizottság is jónak ítélte. Az újonnan kinevezett igazgató öt évvel ezelőtt is indult már a pályázaton, de akkor még a döntés előtt visszalépett. Laczi Sarolta 2000 óta dolgozik a művelődési központban, 2008 óta általános igazgatóhelyettesként. A Híradónak a döntés utáni órában adott interjút, amiben úgy fogalmazott: az elkövetkező időszakban építkező munkába kezd, aminek első lépéseként egy olyan nyugodt légkört kíván megteremteni, amiben a kreatív és megújuló munkavégzés élvez prioritást.

Laczi Sarolta kinevezett igazgató, Madách Imre Művelődési Központ
Nagyon számítok a kollégákra, hiszen nélkülük nem lehetnék itt. Nagyon nagy támogatás állt mögöttem az intézményen belül a szakmai stábot illetően. Maradnak ugyanazok a partnerek, akikkel én 20 éve dolgozom, most is már többen hívtak, nagyon aranyosak voltak. Nagyon nagy változásokat nem szeretnék az intézményben végrehajtani, hiszen stabil alapokon működik mind a műsorstruktúra, mind a gazdálkodás. Felmerült egy esetleges gazdasági átalakítás, hogy az intézmény esetleg gazdasági társaságként működjön, erre is fel vagyunk készülve. Úgyhogy én a szakmai munkára szeretném helyezni a hangsúlyt, és azokat az innovációkat megteremteni, amiket a pályázatomban is leírtam.

A kinevezett igazgató kiemelte: a jövőben megújítaná a városi fesztiválokat, és arra is törekszik majd, hogy a város által biztosított forrásokat a kor kihívásainak megfelelő, bevételt hozó szórakoztató műsorokkal egészítse ki. Laczi Sarolta azt is megemlítette, keresni fogják a módját, hogy a művelődési központ épületének korszerűsítésére forrást találjanak.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.34879 )