News Item: : Karácsonyfa, kicsit másképp
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
kedd 03 december 2019 - 09:01:44

Budapestről érkező tájépítészhallgatók tartottak foglalkozást a Madách gimnáziumban csütörtökön. A Szent István Egyetem lassan 20 éve tartó együttműködést ápol Váccal, tanulóik rendszeresen látogatnak el a városi óvodákba és iskolákba a Gyakorló Város program keretében. Interaktív előadásaik témája rendszerint a környezetvédelemmel, környezettudatossággal kapcsolatosak, de többször vettek már részt különböző településtervezési projekt elkészítésében is. Mostani látogatásuk alkalmával a gimnazisták kreativitását is próbára tették: karácsonyfát készíttettek velük fenyő nélkül.

Megdöbbentő látvány fogadta a Híradó stábját csütörtök reggel a Madách gimnázium egyik első emeleti tantermében. Óriási a hangzavar, néhányan az asztalon állva tűrik, hogy társaik sálakat, mobiltelefonok LED-világításából készített karácsonyfaizzókat és esernyőket aggassanak rájuk. Egy kicsivel később az is kiderül, hogy ők tulajdonképpen karácsonyfák, csak kicsit másképp. A Szent István Egyetem tájépítészhallgatói adták nekik a feladatot, hogy valódi fenyő felhasználása nélkül készítsenek minél látványosabb installációkat.

Bajzáth Noémi mesterszakos hallgató, Szent István Egyetem
Arra szerettünk volna rávilágítani, hogy elég nehéz kérdés ez a karácsonyfa állítás, hiszen nem tudjuk pontosan, melyik jobb, a műanyag fa, vagy amit élő faként megveszünk, majd karácsonykor sajnos kidobunk, vagy eltüzelünk. Arra szerettünk volna rávilágítani, hogy rengeteg alternatív megoldás van arra, hogy olyan fát állítsatok, amit újra lehet hasznosítani, vagy bármilyen anyagból készülhet, amint látjátok.

A vicces feladatnak komoly az üzenete: a fiatalokat igyekszik érzékenyíteni a mostanában egyre nagyobb hangsúlyt kapó környezettudatosságra és klímavédelemre. Az egyetemisták kísérőjének az a véleménye, hogy szórakoztatva könnyebben megy az oktatás is.

Boromissza Zsombor dékánhelyettes, Szent István Egyetem
Szerintem ma már ezt nem kell erőltetni a hallgatóknak. Maguktól bennük van egy érzékenység a környezet állapota, a környezeti problémák iránt, ami a mi felelősségünk, hogy rámutassunk, hogy mit tudnak ők ezért tenni. Természetesen ez nem csak a tájépítészek számára fontos, ezért csináljuk ilyen lelkesen és ilyen meggyőződéssel ezeket a környezeti nevelési programokat, mert abszolút hiszünk benne, hogy legalább annyira fontos feladat a szakmánk számára a kommunikáció. Hogyha mi már rendelkezünk egyfajta tudással, több társadalmi rétegnek át tudjuk adni úgy, hogy az ne valami száraz tananyagként, vagy valami unalmas kampánynak hasson.

Az egyetem tájépítészei és a gimnázium közötti kapcsolat nem szűnik meg a későbbiekben sem. Ezt már Bíró György környezetvédelmi szakember állítja, aki már több évtizede dolgozik azon, hogy Vácon a gyerekek és fiatalok minél szélesebb rétegéhez eljusson és a mindennapok részévé váljon a környezettudatos szemlélet.

Bíró György környezetvédelmi szakember
Mindenre vevők. Sokszor azt mondják, különösen az én generációm, hogy velük nem lehet mit kezdeni, mert hogy ők már csak a telefont, satöbbi-satöbbi… Igen, meg kell találnunk! Nekünk kell megtalálnunk velük a kapcsolatot, és az ő világukba kell becsempészni azokat a dolgokat, amivel szeretnénk változtatni őrajtuk.

A Gyakorló Város Program keretein belül az elképzelés megvalósulni látszik. A gimnazisták legalábbis szemmel láthatóan teljes erőbedobással vettek részt az egyetemisták által kitalált játékos feladatok végrehajtásában, akiknek egyébként saját megfogalmazásuk szerint a környezetvédelem az oktatás végére tulajdonképpen már a szakmájukká válik.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.34885 )