News Item: : Ülésezett a Zöld Híd Társulási Tanács. Visszalépés nem, fejlődés viszont várható a szolgáltatásokban.
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 20 február 2020 - 16:11:12

Kistarcsán ülésezett kedden a Zöld Híd Társulás. A 116 települést magában foglaló hulladékkezelési szövetség elnöki posztját Fördős Attila volt váci polgármester után Juhász István, Kistarcsa polgármestere látja el, így a tanácskozásoknak a helyszíne is eszerint változott. Az ülésen elfogadták a társulás idei költségvetését, megválasztották a felügyelőbizottsági tagokat, de szó esett az illegális szemétlerakók felszámolásának támogatási hátteréről és a matricás rendszer eddigi tapasztalatairól is. Vácot Kiss Zsolt alpolgármester képviselte a fórumon.

A Zöld Híd Társulás kiemelt célja, hogy mihamarabb visszavegyék a hulladékkezelés koordinációját a katasztrófavédelemtől. Mint ismert, finanszírozási problémák miatt 2018 őszétől felügyeli a szemétszállítást az érintett körzetekben a katasztrófavédelem. A társulás elnöke szerint a rendszer stabilizálódni látszik.

Juhász István, elnök, Zöld Híd Társulás
„Én úgy gondolom, hogy egyre közelebb állunk a kívánt célhoz, azazhogy maga a Zöld Híd B.I.G.G, maga cég újra ki tudjon jönni a katasztrófavédelem alól, és saját lábra tudjon állni, ezzel kapcsolatosan folyamatos tárgyalásokat folyatunk a felettes szervekkel, hogy ehhez a megfelelő anyagiakat kapjuk a jövőben, megfelelő sűrűségű elszámolási időszakokkal kapjuk meg,. Én úgy gondolom, hogy nagyon jó a fogadóközeg úgymond fentről, a cégen belül is egyre több racionalizálás történik, a menedzsment az nagyon jól végzi a dolgát –én úgy gondolom, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy reményeink szerint még idén ki tudjunk jönni a katasztrófavédelem alól."

A Zöld Híd B.I.G.G. Kft. vezetője az ülésen hangsúlyozta, visszalépés biztosan nem, fejlődés viszont mindenképpen várható az érintett települések hulladékkezelésében. Mint ismert, az átláthatóság és a „bliccelők” kiszűrése miatt bevezették a matricás rendszert, amellyel kapcsolatban Hajnal Zsolt elmondta: a tapasztalatok alapján az ügyfelek pozitívan állnak a változásokhoz, mert az embereknek alapvetően fontos a rend és a tisztaság.

Hajnal Zsolt, elnök, Zöld Híd B.I.G.G. Kft.
„Azt látjuk, hogy a lakosság érzékenyen kezeli ezt a történetet. Én azt gondolom, hogy az az arány, amit most látunk, az egy pozitív a forrásoldal biztosításából is. Összességében a régióban az elmúlt egy évben én azt tapasztaltam, hogy a környezetvédelem, a környezettudatos gondolkodás az egy kiemelt program a lakosság szempontjából és legyen köztisztaság, hulladékkezelő, bármi más ezirányú tevékenység, teljességgel meggyőződésem, hogy pozitív eredményei lesznek ennek az akciónak.”

A regisztrált lakosok január végéig kapták meg a matricát, amelyet február végéig kell kiragasztani, utána lejár a türelmi idő. Aki eddig nem kapott, az ügyfélszolgálaton adhatja le a kérelmet. Mint a fórumon elhangzott, az április 1-től induló zöld hulladék gyűjtés rendszerében is várható változás, melyről később kap tájékoztatást a lakosság. Az viszont már most tudható, hogy ettől a szezontól műanyag alapú zsákok helyett környezetbarát, lebomló zsákokat osztanak majd az ügyfeleknek. Hajnal Zsolt a Híradónak arról is beszélt, hogy Vácon zajlik a szelektív gyűjtőedények cseréje, a legtöbb kuka teteje ugyanis már annyira megrongálódott, hogy akár veszélyes is lehet. A szolgáltató ismételten kéri a lakosságot, hogy rendeltetésszerűen használják a szelektív szemeteseket, és jelentsék, ha illegális lerakást tapasztalnak. A fórumon Kiss Zsolt alpolgármester képviselte Vácot, aki a miniszterelnök évértékelő beszéde kapcsán arról érdeklődött, hogy a kormányzat tisztább települések érdekében meghirdetett programja azt is jelenti-e, hogy az önkormányzatok központi támogatás is kapnak a jövőben az illegális hulladéklerakók felszámolására.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.35243 )