News Item: : Elfogadta a váci testület az idei költségvetést.
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 20 február 2020 - 16:16:10

Ma elfogadta Vác képviselő testülete az idei költségvetést. A tavalyihoz képest 5%-al több bevétellel számolnak idén, főleg az iparűzési adóból várnak nagyobb összeget a vállalkozásokra kivetett adó miatt. A legfontosabb fejlesztések között szerepel a Bauer utcai bölcsőde és a Duna-parti vizes sportok házának a megépítése, de előrelépés várható a városkarbantartásban és a tisztasági kérdésekben is, ugyanis az üzemeltetést végző holding 200 millióval többől gazdálkodhat idén.

A költségvetési főösszeg 7 milliárd 526 millió 698 ezer forint, ekkora bevétellel számol 2020-ban a közösségi kassza. Több mint hárommilliárd forint kerül majd ebben az évben kifizetésre a városi dolgozók, közalkalmazottak és tisztségviselők bérére, és azok járulékaira. A minimálbér emelkedése idén is több mint 100 millió forintos többletkifizetést jelent az önkormányzat számára, mint elhangzott a 754 dolgozóból 450- főt érint a minimálbér kompenzáció, amit a városi kasszából intéz a hivatal.
A városüzemeltetésre 2,6 milliárd forintot fordít idén a város. Az előző évekhez képest a karbantartásokat és többek között az úttakarításokat végző városi holding 200 millióval gazdálkodhat többől idén.
A legfontosabb idei fejlesztések között szerepel az évek óta előkészítés alatt álló Bauer utcai bölcsőde, amire 330 millió forintot különít el a költségvetés, és a tavaly bejelentett Duna-parti vizes sportok háza, aminek kivitelezésére 230 millió forintot fordítanának. A nagyobb összegű fejlesztések között szerepel még a Hársfa utcai óvoda 40 milliós energetikai korszerűsítése és a Vám utcai óvoda konyhájának felújítása, amire 50 milliót terveztek.
Törvényi kötelezettség miatt kell 50 millió forintot fordítani a városi parkolóautomaták fejlesztésére. A gépeket ugyanis láthatóvá kell tenni a NAV számára, ami nem odázható tovább.
A fejlesztések témánál több képviselő indítványozott átcsoportosítást, ezek közül a költségvetést előterjesztő polgármester, Matkovich Ilona a belvárosi körzet képviselőjének, Jess Kingának a javaslatát fogadta be. Ő 4 millió forint átcsoportosítását kérte a főtéri süllyedőkapuhoz egy automata rendszámfelismerő kiépítésére. Mint elhangzott, erre azért lenne szükség, mert a süllyedő oszlop rendszeresen elromlik, így gyakran azok is behajtanak ide, akinek nincs jogosultságuk a forgalomtól elzárt területek használatára.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.35247 )