News Item: : Felújítják a Staféta ház tetőszerkezetét
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
hétfő 29 június 2020 - 10:14:39

Teljesen felújítják és beépítik a Staféta ház néven ismert épület tetőterét. A Széchenyi utca és a Csányi körút kereszteződésében álló sarokház építését 1930-ban fejezték be, a tetőszerkezethez azóta nem nyúltak, így mostanra kritikussá vált az állapota. A beruházó a tető felújításával párhuzamosan négy darab lakást alakít ki, a munkálatok befejezését ez év őszére tervezik.

Az előkészületek több mint 2 évet vettek igénybe az elvi jóváhagyást követően- mondta el a beruházó a Híradó kérdésére. A kivitelező az elmúlt napokban felállványozta a homlokzatot és a járda fölé biztonsági tetőt épített, hogy biztosítsa a zavartalan gyalogosforgalmat. A körzet képviselőjéhez sokan fordultak tájékoztatásért, többen aggódtak az ideiglenesen felvonulási területté alakított virágágyás sorsáért. Jess Kinga azonban úgy látja, hogy a beruházással a város is jól jár.

Jess Kinga önkormányzati képviselő, Vác
Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy ősszel, ahogy véget ér az építkezés visszakapjuk, sőt megújulva kapjuk vissza ezt a területet. A beruházó addig is önkéntes felajánlást tett. Mintegy kárpótlásként 350 ezer forint értékű egynyári és évelő növényt ajánlott fel a városnak, ezek nagy része már elültetésre került. Deákváron a Vörösmarty téren, a Radnóti úton, a Földváry téren a Kölcsey utcában és az alsóvárosi körforgalomban. Ősszel még egy adag növényt kapunk, árvácskákat.

Az építkezés befejezése után a sarki virágágyást is helyreállítja a beruházó, tette hozzá Jess Kinga.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.35739 )