News Item: : Cirkusz a városban. Óriásgorillát és transformers-t is hozott a Circus Massimo
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 06 augusztus 2020 - 12:52:51

Óriásgorillával és transformers autóval készül a váci közönség szórakoztatására a Circus Massimo. A társulat hétfő este érkezett meg a Vásártérre, a viharjelzések miatt azonban csak ma húzták fel a sátrat, ahol csütörtökön este 7-kor már indul a műsor. A szomszédos országokban is hatályos tiltáshoz alkalmazkodva már nem hoztak élő nagyvadakat, az elefántok és tigrisek helyett kutyák és macskák nyűgözik majd le a tanultakkal a publikumot-ígéri az igazgató. Donnert Antal elmondta: légtornász, bohóc, és átöltözős szám is lesz, és színpadra áll fia is, aki már a hatodik generációt képviseli a híres cirkusz-dinasztiából.

A neves, több mint 200 éves múltú Donnert-dinasztia tagjai érkeztek Vácra a hét elején. A Circus Massimo társulat csütörtöktől vasárnapig öt alkalommal ad műsort a Vásártéren. Nem könnyű ma a cirkuszosok élete, a karantén időszak alatt az örök mozgáshoz szokott vándortársulatok is álltak, bezárkóztak, most pedig –úgy érzik- a közönség még bátortalan. Donnert Antal azt mondja: ők nekivágtak az országnak, és több különlegességgel is készülnek.

Donnert Antal, igazgató, Circus Massimo
Hoztunk egy ilyen King Kong-ot, Magyarországon most ez az első, egy ilyen gorilla, ami a filmekben is látható, úgy, hogy fölveszi a karjába a hölgyet és ugyanúgy, mint egy filmben lényegében, persze hidraulikus dolgokkal működik, akkor van egy ilyen autó-transformers-ünk, ami kinyílik, ez is ismert a tévéből, onnan kopíroztuk lényegében, van ilyen víziorgonánk, lézer-show-nk, ami a gyerekeknek ugye ez tetszik , mert állandóan a kompjúterek, meg ezek a dolgok, tehát ebbe is találnak a műsorba ilyen dolgokat, ami tetszésükre válik.

Természetesen akrobaták, bohóc-számok, látványos trükkök is lesznek a porondon, a nagyvadak helyett pedig háziállatok mutatják majd be a tudományukat. A térségben ugyanis már mindenhol betiltották a vadállatok cirkuszi szerepeltetését, így hazánkban is várható a szankció.

Donnert Antal, igazgató, Circus Massimo
Csak kutyáink vannak meg macskák. Nekem volt időszak, amikor 50 fajta állatom volt. És Szerbiában dolgoztam sokáig, és ottan egy hónapon belül betiltották az egészet. És ki is kellett jönnöm, és hát hazajöttem, itthon utaztunk, de akkor megint volt egy ilyen krízis, hogy nem úgy jól ment a cirkusz, meg minden, és én kaptam egy ajánlatot Olaszországba az elefánttal, és akkor elmentem oda, ezeket az állatokat meg eladtuk Olaszországba, vagy ide-oda.

A Hortobágy Károly díjas cirkuszművész 47 évig nevelt például elefántot. Úgy látja, az állatok minden figyelmet és gondoskodást megkaptak, állandóan szem előtt voltak, és minden rezdülésüket ismerték, amit szerinte egy szafari-parkban sem biztosított számukra. Sajnálják a tiltást, főleg, hogy a közönség is szerette látni az egzotikus állatokat, de elfogadják a helyzetet. A Donnert-család most például azon gondolkodik, hogy a házi kedvenceik 3 hetes kutyakölykei milyen produkcióban vehetnének majd részt. A Circus Massimo csütörtökön 19 órakor debütál Vácon, de pénteken este és a hétvégén és várják a közönséget a Vásártéren.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.35884 )