News Item: : Visszaadták a Zöldfa utcát a forgalomnak.
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
hétfő 30 november 2020 - 09:35:13

A péntekre kitűzött határidő előtt, már csütörtökön kora délután visszaadták a forgalomnak a Zöldfa utcát. Mint ismert, a Földváry téri lakótelephez vezető útszakaszt hétfőn zárták le, hogy a héten el tudják végezni az aszfaltozást. A beruházást önkormányzati forrásból fedezték, és mintegy 18 millió forintba került. Matkovich Ilona polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: miután a kormány elvonta az önkormányzatoktól a gépjárműadót, és pályázati úton sem kaptak támogatást, az önrészre szánt pénzből tudtak útfelújítási munkálatokat végezni.

Csütörtökön délután adták vissza a forgalomnak a Zöldfa utcát, ahol Matkovich Ilona polgármester a beruházás hátteréről beszélt. Mint mondta: az idei költségvetésben a tervek szerint a gépjárműadók adták volna a fedezetet az útfelújítási munkálatokra, de mivel ezt a bevételi forrást –Vác esetében 116 millió forintot- elvonta a kormány az önkormányzatoktól, más módon kellett pénzt biztosítani a legégetőbb feladatokra. Mint mondta: pályázati úton is igyekeztek támogatást szerezni.

Matkovich Ilona, polgármester, Vác
„…ez 50%-os kedvezmény volt, tehát 40 millió forintot kellett volna hozzáadnunk egy 80 milliós útfelújításhoz, de sajnos ezen a Pest megyére kiírt pályázaton sem nyertünk. Úgyhogy megmaradt a 40 millió forintunk, ezt a 40 millió forintot, vagyis ennél egy kicsivel többet használtuk fel útfelújításra.”

A polgármester elmondta: a pénzből a Zöldfa utca mellett a Gombási út Vác tábla utáni szakaszán, a Szent Mihály dűlőben és a Bán Márton utcában aszfaltoztak. Matkovich Ilona kiemelte: a pályázat útján kiválasztott kivitelező jó minőségben és a határidőket tartva végezte el a megrendelt munkákat, a Zöldfa utcában pedig a forgalommentes időszakban a Városfejlesztő Kft. el tudta végezni a gallyazási és a járdajavítási munkálatokat. A városvezető hozzátette: jövőre a lehetőségekhez mérten folytatódik a váci utak felújítása. Mint elhangzott, a Zöldfa utca felfestésére az időjárás függvényében kerül sor. A polgármester és a megjelent képviselők köszönetüket fejezték ki azok felé, akik munkájukkal segítették a beruházást.

Fehér Zsolt, önkormányzati képviselő, Összefogás Vácért
„Most annak vagyunk a szemtanúi, hogy egy új útszakasz született, nagyon szépen köszönöm én is mindenkinek, aki ehhez hozzájárult, és őszintén reménykedem benne, hogy örömmel fogadják az itt lakók a megújult utat.”



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.36297 )