News Item: : Kárpát-medencei Kölcsey Ferenc Szónokverseny
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 04 március 2021 - 07:59:16

A korábbi évek hagyományát megszakítva idén online tartják a Kárpát-medencei Kölcsey Ferenc Szónokverseny elődöntőit- tájékoztatta a Híradót Gergely Zsolt szervező. A több éve töretlen népszerűségnek örvendő sorozat elődöntőjébe március végéig jelentkezhetnek azok a magyar nyelven tanuló középiskolások, akik egy otthon felvett, maximum 3 perces videóval szállhatnak ringbe a továbbjutásért. A nevezés most is ingyenes, az elődöntő és a döntő végén pedig értékes nyeremények várják a díjazottakat.

A „Minden morzsa számít” Közösségépítő és Segítő Egyesület több mint egy évtizede gondozza a Kölcseyről elnevezett kétfordulós vetélkedőt, amihez ötödik éve már a határon túli magyar diákok is csatlakozhatnak. Az ötletgazda Gergely Zsolt eredeti elképzelése szerint a verseny tematikája mindig egy reformkori felvetéshez igazodik, ez idén is így lesz.

Gergely Zsolt szervező, Kölcsey Ferenc Szónokverseny
Ismerve most a régióknak az önrendelkezésre való törekvését, „Erdély, s a részek ügyében”, ez lesz a téma, amiről Kölcsey már anno is beszélt. Ezt kell most feldolgozniuk az elődöntőben, erről kell egy maximum három perces szónoklatot mondaniuk.

Az elődöntős szónoklatokat a szakemberekből álló zsűri anonim módon kapja meg, majd a szakmai alapon meghatározott rangsorból az első 20 helyezést elért versenyző kap lehetőséget a döntőbe jutásra.

Gergely Zsolt szervező, Kölcsey Ferenc Szónokverseny
Online módon van lehetőség arra, hogy amit eddig zsűri előtt élőben adtak elő, most felveszik és valamilyen közösségi csatornára felteszik úgy, hogy egyelőre még ne lássa más. Elküldik a linket, mi a zsűritagoknak elküldjük, természetesen titkosan, név nélkül. A zsűritagok ezt értékelik, és a Kárpát-medence szerte beérkező versenyzők közül a 20 legjobbat hívjuk be a döntőre.

A kívülről megtanult szónoklatot tartalmazó linkeket a kolcseyszonokverseny©gmail.com e-mail címre kell elküldeni úgy, hogy a link egyértelműen beazonosítható legyen a versenyzővel. Gergely Zsolt rámutatott, fontos hogy a versenyzők ne Kölcsey felszólalását tanulják be, hanem saját maguk fogalmazzák meg szónoklatukat úgy, hogy közben használják a reformkor szónoklatainak beszédfordulatait. A döntőbe jutottak mindegyike díjazásban részesül majd, emelte ki a szervező, a második forduló dobogósai pedig komoly pénzjutalomra számíthatnak. A döntő lebonyolítására remélhetőleg már személyesen kerül sor Vácon- tette hozzá Gergely Zsolt.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.36657 )