News Item: : Nyolcadik után a legtöbben technikumokban tanulnak tovább
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
hétfő 10 május 2021 - 08:57:45

A nyolcadikosok 41 százaléka technikumokban tanul tovább - közölte egy interjúban az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára. Pölöskei Gáborné szerint előremutató az arányok megváltozása, mert 3 - 4 évvel ezelőtt a nyolcadikosok több mint 40 százaléka még gimnáziumba jelentkezett, most viszont már a technikumokba jelentkeztek ennyien-írja az MTI. Vácon két középiskola is van, ahol mindkét képzési típus megtalálható, közülük a Boronkay a nagyobb. Fábián Gábor szerint náluk az összes osztályra jellemző az évek óta tartó túljelentkezés, ami idén minden korábbi rekordot megdöntött. Az igazgató azt mondta a Híradónak, hogy az ő esetükben nehéz tetten érni az országos tendenciát, mert a gimnáziumi osztályok továbbra is nagyon népszerűek.

A szakképzés vonzereje az ösztöndíj mellett, hogy a tanuló először egy ágazatot ismer meg; technikumban 2 évet, szakképző iskolában egy évet tanul. Adiákoknak nem kell azonnal szakmát választaniuk, munkaköröket ismernek meg, továbbá, hogy milyen szakmák vannak az adott ágazatban, majd az ágazati ismeret megszerzése után indul a szakképzés.
A szakképzést választók aránya 2020-ban 11 százalékkal emelkedett 2019-hez képest, idén pedig 20 százalék a növekedés tavalyhoz viszonyítva. Vácon a legtöbb középiskolás gyerek a Boronkay-ban tanul, ahol a technikumi, vagyis a szakképzéssel foglalkozó osztályok mellett több hagyományos gimnáziumi osztály is működik. Az igazgató szerint náluk idén nemcsak a szakmát választók, hanem a gimnáziumba jelentkezők száma is nőtt.

Fábián Gábor igazgató, VSzC. Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium
A szakképzési kódjainkra minden eddiginél sokkal többen jelentkeztek, de a gimnáziumban ez nem jelentett visszaesést, legalábbis a bejutási ponthatárok tekintetében nem. Nagyjából kétszer annyian jelentkeztek többen a szakképző osztályainkba, mint a gimnáziumi osztályokba, de azt nem látjuk ebben az új rendszerben, hogy a gyerekek milyen sorrendben jelölték meg a kódokat, hogy mit jelöltek először. Hogy ez abból adódik, hogy aki gimnáziumba jelentkezett, az bejelölt szakképzési kódot is, mert boronkays akart lenni, azért ezt a jelenséget ismerjük, de rajtunk ezt nehéz mérni, mert nálunk soha nem volt létszámhiány, hogy bármelyik kódunkat ne tudtuk volna betölteni. Az viszont igaz, hogy minden eddiginél magasabb ponthatár kellett bármely szakképzési kódunknál a bejutáshoz.


A magyar szakoktatás a nyugat-európai képzések felé mozdult el, vagyis inkább a gyakorlaton van a hangsúly, mintsem az elméleten- mutatott rá a szakképzésért felelős helyettes államtitkár. Idén nagyon sok technikumba csak 4,3 feletti átlaggal kerültek be diákok, vagyis a szakképzés is elkezdett válogatni –fogalmazott Pölöskei Gáborné. Újdonság, hogy szeptembertől 23 iskolában okleveles technikusok képzése is megkezdődik. A jelentkező diákok itt nemcsak érettségit és szakmát, hanem kreditpontokat is kapnak, így fél évvel lerövidíthetik az egyetemi képzésüket.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.36890 )