News Item: : 21 millió a Rádi úti kerékpárútra
(Category: Hírek)
Posted by
csütörtök 02 augusztus 2007 - 15:41:03

Kerékpárút építésére szavazott meg 21 millió forintot legutóbbi ülésén a váci képviselő-testület, a beruházás az Alsóvárosban élők közlekedését segíti a jövőben. A tervezett nyomvonal a Rádi úton húzódik majd, és hasonló funkciót töltene be, mint a Naszály úti bicikliút. Ahogyan arról korábban már beszámoltunk a tervezés költségét négy érintett képviselő állja. Ferjancsics László, Kiss Zsolt, Kiss János és Makrai Zsolt a munkájukhoz biztosított laptopokról ugyanis korábban lemondott, az eszközök árát pedig a Vásártér és a bicikliút megtervezésére ajánlották fel.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A kerékpárút a Damjanich tértől indul majd, az elképzelések szerint pedig az alsóvárosi vasúti átjáróig húzódna. Mint megtudtuk a nyomvonalat a Rádi úti zöldsávba tervezték. A beruházás több célt is szolgál egyszerre. Egyrészt biztonságos közlekedést tesz lehetővé az itt élők és a Külső Rádi úti cégeknél dolgozók számára, másrészt a Rád-Penc irányú regionális kerékpárút részeként is szolgálna. A mostani projekt szervesen illeszkedik abba a sorba, amely immár évek óta az alsóvárosi terület fejlesztését szolgálja.

Ferjancsics László, önkormányzati képviselő 6.vk., Vác
"Szocialista képviselőtársainkkal arra törekedtünk az elmúlt ciklusban is, hogy olyan fejlesztések valósítsunk meg Alsóvárosban, ami valóban a lakók igényeivel találkozik. Ilyen volt a Damjanich tér, vagy a térfigyelő kamerarendszer kiépítése. Ebben a ciklusban fontos, hogy tovább építsük a kamerarendszert, ezen kívül pedig szeretnénk megvalósítani a Rádi úti kerékpárutat, illetve a Vásártér tervét elkészíteni. Úgy gondoljuk, hogy ezek a legfontosabbak, ezek tartoznak a nagyobb alsóvárosi beruházások közé."


A kerékpárút tervezése szeptemberben fejeződik be. A tervek jogerőre emelkedését követően, valamint a közbeszerzési eljárás lefolytatása után várhatóan még az év vége előtt megkezdődhetnek a munkák. Az előzetes számítások szerint a jövő év első felében pedig már a biciklisek is birtokba vehetik a Rádi úti kerékpárutat.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.3735 )