News Item: : Nehéz, de sikeres év után programokban gazdag évre készülnek a város kulturális intézményei
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
hétfő 17 január 2022 - 09:15:33

A világjárvány és az azzal járó következmények ellenére is sikeres évet tudhatnak maguk mögött a váci kulturális intézmények. A művelődési központ időközben szervezeti átalakuláson is átment, év elejétől nonprofit kft-ként folytatják a munkát. Tavaly nyáron kiemelt figyelem mellett indult útjára a város legújabb attrakciója, a felújított Pannónia Házba beköltöző Sajdik gyűjtemény, a Dunakanyar Színház pedig teltházas előadásaival mostanra olyan népszerűségre tett szert, hogy távoli városokból is rendszeresen váltanak jegyet a műsoraira. A pandémia ugyan nem ért véget, de az intézmények lassan megtanultak együtt élni a szigorításokkal, és lassan körvonalazódnak az idei programok is. Egyelőre úgy tűnik, hogy nyáron a hagyományos Váci Világi Vigalom sem marad el, amit két éve a létszámkorlátok miatt volt kénytelen nélkülözni a közönség.

Megváltoztatta a kulturális fogyasztási szokásokat a hosszú bezártság- állítja a váci színház igazgatója. Több előadást ugyan el kellett halasztani betegség miatt, de a járvány így sem vette el a kedvet attól, hogy a nézők nagy számban látogassanak a városi teátrumba. Az érdeklődést kihasználva igyekeznek a műfaji korlátokat is tágítani- fogalmazott Varga Katalin.

Dr. Varga Katalin igazgató, Váci Dunakanyar Színház

Mi most arra a hullámra ültünk fel, hogy vígjáték, vígjáték. Sírás-nevetés, nevetés-sírás. Három vígjáték, és akkor utána három olyan előadás, ami komolyabb. Ezt tapasztaltuk tavaly a második félévben, hogy, ha megkapta a vígjátékra éhes ember a maga szórakoztatását, akkor nyitottabbá válik arra, hogy valami mást is kapjon a színházban. Ez az egyik, amin újítunk, a másik, hogy középiskolás csoportoknak hozunk kifejezetten előadást, és lesz gyermek, családi előadás is három. Tehát próbáljuk az érdeklődői kört szélesíteni.

Az elmúlt év öt hónapja alatt, amíg a járvány engedte működni az intézményt, a színház népszerűsége nagyot nőtt. Az előadások többségére távoli városokból és Budapestről is rendszeresen mutatkozik érdeklődés. Idén a bevált Orlai produkciók mellett újra saját darabot is láthat a közönség.

Elek Ferenc és Pokorny Lia nyitják az évet a Válótársassal, ami nem egy klasszikus vígjáték, hanem egy improvizációs beszélgetős műsor, Gönczi Dorka és Varga Zsolt műsora. De például nagyon népszerű lett, ahogy kitudódott, hogy ez az előadás lesz, nagyon jól elfogytak rá a jegyek. Utána való héten 21-én a Beck-Vecsei Kártyajáték című zenés, verses műsor lesz. Ezt még örököltük 2020-ból, most sikerül megvalósítanunk, arra is nagyon szépen elfogytak a jegyek. 22-én lesz a Second Life avagy Kétéletem- az is egy vígjáték. Ha már a január hosszú, hűvös és szomorú, akkor nevessünk sokat! Ebben Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Mészáros Máté, Schruff Milán, Ötvös András játszanak. Ez lesz a január, a februárt pedig folytatjuk egy saját vígjátékkal, a Liliomfival.

A saját produkció, a Liliomfi egyébként nemcsak a közönség, hanem a szakma érdeklődését is felkeltette. Az ország egyik legjobb teátrumának tartott fővárosi Katona József színház igazgatója, Máté Gábor például már két jegyet is váltott rá elővételben, ami azt mutatja, hogy az itt zajló szakmai munka híre túlnőtt Vác határain. Februárban műsoron lesz még a nagy sikerű Dunakanyar című stúdiódarab, de láthatja majd a közönség többek között Molnár Piroskát, Scherer Pétert, Keresztes Tamást és Vincze Lillát is a színpadon.
A művelődési központ év elejétől új gazdasági formában, nonprofit kft-vé alakulva végzi a korábbi tevékenységét. A változtatásra azért volt szükség, mert a forrásokkal így szabadabban gazdálkodhat az intézmény, ráadásul újabb bevételi lehetőségek kiaknázására nyílik lehetőség- fejtegette Laczi Sarolta igazgató.

Laczi Sarolta igazgató, Madách Imre Művelődési Központ

Az ebben a szakmában rejlő azonnali reakciók gyorsabbak lehetnek ezzel a gazdálkodási formával, új pályázási lehetőségek nyílhatnak, és azokat a szabad kapacitásokat kell felkutatni és kiaknázni, amiket eddig nem tudtunk igénybe venni. Vállalkozási oldaláról lehet megközelíteni majd a működést. Sok olyan rejtett lehetőség van, én azt gondolom, amit eddig nem tudtunk kihasználni. Azon leszünk, hogy minél gazdaságosabban és minél hatékonyabban működhessen ez a terület is a városban.

Az elmúlt két évben hosszabb-rövidebb ideig kényszerűen zárva tartott a művelődési ház, ez idő alatt felújítások zajlottak az épületben. Később az óvatos nyitás mellett több műsor elmaradt, hol a szereplők megbetegedése, hol a közönség bizonytalansága miatt. Januártól azonban megújult optimizmussal fogtak bele a programszervezésbe- fogalmazott Laczi Sarolta. Először a meghiúsult előadásokat pótolják, majd tavasszal bővített kínálattal várják a látogatókat.

Próbáljuk visszacsábítani az embereket, most már, hogy az oltások is működnek és talán kifelé megyünk ebből a nehéz időszakból. Talán a tavaszi programjainkon látni lehet majd a nézőszám-emelkedést, vagy a nagyobb látogatási kedvet.

Az épületen belül zajló programokat egyelőre maszkban lehet látogatni, a zenés-táncos rendezvényekre pedig oltási igazolvány megléte is szükséges.

Január 31-én a Különterem című darabra várjuk az érdeklődőket Csepregi Éva és Hegyi Barbara főszereplésével. Ez egy nagyon szórakoztató műsor lesz, mindenkit szeretettel várunk. Februárban Csányi Sándor látogat el ismét hozzánk egyszemélyes vígjátékával, valamint a Nejem a neten című kétszemélyes bohózattal várjuk a kikapcsolódásra éhes közönséget Harsányi Gábor és Cseke Katinka főszereplésével, február 27-én pedig egy nagyon érdekes zenés-filmes színházi darabra várjuk a közönséget Trokán Nóra főszereplésével és a Swing a la Django zenekar zenei alapjával a Movie Love előadásra .

A fiatalabb korosztálynak több könnyűzenei koncertet kínál a ház, érkezik például a Halott Pénz zenekar tagja, Járai Márk is egy akusztikus összeállítással. Az igazgató hozzátette: idén nyáron, ha a járvány nem szól közbe ismét visszatérnek a megszakított hagyományhoz, és már most elkezdték a klasszikus, többhelyszínes, három napig tartó Világi Vigalom szervezését.
A város Legújabb kulturális attrakciója, a Sajdik Gyűjtemény, amely a nemrégiben felújított Pannónia Házban kapott helyet. A kiállítás a megnyitása óta töretlen népszerűségnek örvend, ami többek közt annak tudható be, hogy a népszerű karikaturista festményeinek bemutatása mellett a szervezők számos programot kínálnak az épületen belül, és ha az időjárás engedi, az udvaron.

Michalik Judit vezető, Sajdik Gyűjtemény Vác

Nagyon jó évet zártunk. Mondhatom azt, hogy minket is meglepett, hogy mekkora érdeklődés volt az új gyűjtemény iránt. Több mint 3300 látogatónk volt tavaly, úgy, hogy júliusban nyitott a gyűjtemény. Nagyon szeretik ezt a kiállítást nyilván a Ludas Matyi kapcsán ismerik sokan az idősebbek, de különböző foglalkozásokkal, rendezvényekkel nagyon sok családot és gyereket is sikerült behozni a gyűjteménybe és megismertetni velük Sajdik Ferenc munkásságát.

Az új évben is elősorban a családokra és a diákokra koncentrálnak- hangsúlyozta a gyűjtemény vezetője, de külön programokkal készülnek az idősebb korosztálynak is. Folytatódik egy második fordulóval a tavaly nagy sikerrel megrendezett pályázat, ahol a diákok saját alkotásaikon keresztül mutathatták meg, mit gondolnak a városról.

Minden benevezett művet meglehet majd nézni február elejétől itt a házban, és hozzákapcsoltunk egy irodalmi pályázatot, amivel viszont már nemcsak a diákokat, hanem a felnőtteket is szeretnénk megszólítani. Nincsen műfaji megkötöttség, prózát, verset, slam poetry-t, standupot is várunk szívesen. Egy kötöttség van, hogy kapcsolódjon Váchoz, a váci élményekhez az iromány, vagy költemény.

Február 26-án szombaton jelmezversenyes farsang lesz a Pannónia Házban, ami kapcsolódik majd a főtérre tervezett egyéb rendezvényekhez is- tette hozzá Michalik Judit, tavaszra pedig egy időszaki kiállítást terveznek Sajdik Ferenc eddig nem látott műveiből.


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.37844 )