News Item: : Polgármesteri reakció
(Category: Hírek)
Posted by
csütörtök 09 augusztus 2007 - 16:02:58

A felvetésekre Bóth János közleményben reagált, amelyben úgy fogalmazott. A keddi sajtótájékoztatóból kiderült, hogy Fördős Attila, Tomori Pál és Tóth Csaba ámokfutása a továbbiakban már számukra sem vállalható. A szocialista országgyűlési képviselő kijelentette: Valóban négyévente dőljön el, hogy ki vezesse a várost, a köztes időben pedig a munka területén mérkőzzenek meg egymással a felek. A kreált botrányokon élősködők szoruljanak háttérbe, hiszen, mint mondta, rövid időn belül elő fog tűnni valós teljesítményük hiánya.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A csörögi roma gyermekek elhelyezésével kapcsolatban Vác polgármestere azt úgy fogalmazott, idézem: „Kistérségi elnöki funkcióm lelkiismeretes ellátása mellett eddig is a város érdekeit védtem. Válaszul személyes beszélgetések rögzített felvételeit kaptam vissza. Az eset kiválóan mutatja egyes politikai ellenfeleim valós jellemét.” Bóth János hozzátette: ezt nem a kérdést felvető Fidesznek, hanem az ügyben közreműködő ismeretlen erőknek címezte. A helyi média vezetőit érintő feltételezett képviselői fenyegetéssel kapcsolatban pedig a polgármester úgy reagált: erről nincs információja, de az ügynek utána fog nézni és a nyilvánosságot tájékoztatni fogja.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.3822 )