News Item: : A belügyminisztériumhoz kerül az oktatásügy
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 19 május 2022 - 09:06:39

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete aggályosnak tartja, hogy az oktatást a Belügyminisztérium alá akarják vonni- írta meg az mfor.hu. Az érdekvédelmi szervezet attól tart, hogy a tanárok elbocsátási és áthelyezési tilalom alá kerülnek, továbbá nem tartják megfelelő iránynak a katonai alapú közoktatást sem. Úgy vélik, az iskolarendőrség bevezetése már előfutára lehetett ennek a döntésnek.

A hétvége előtt derült ki az ötödik Orbán-kormány minisztereinek névsora, ezzel együtt az is, hogy nem lesz külön minisztere az oktatásnak. Arra viszont nem számítottak a pedagógusok, hogy a belügyminiszter alá rendelik az oktatást, mint alágazatatot- számol be róla az mfor. A szakszervezet ügyvezetője a lapnak azt mondta: óriási visszalépés oktatási és társadalmi szempontból, hogy a belügyminisztérium lesz a felelős az oktatásért. Nagy Erzsébet úgy gondolja, hogy ennek üzenetértéke van, mivel lehetségesnek tartja, hogy az új felállásban parancsuralmi eszközökkel fogják irányítani az oktatást is. Az mfor-nak arra a kérdésére, hogy tud-e olyan országról, ahol a belügyminisztérium alá vonták az oktatást, Nagy Erzsébet azt mondta, hogy az Európai Unió országaiban ez unikális megoldásnak számít, és még Albániában is van külön oktatási minisztérium.


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.38248 )