News Item: : A statisztika szerint az Unió második legszegényebb országa Magyarország
(Category: Hírek)
Posted by esaniko
csütörtök 23 június 2022 - 09:32:05

Az Európai Unió Statisztikai Hivatala szerint Magyarország a második legszegényebb állam az Európai Unióban. A hazai háztartások fogyasztása csupán az EU-s átlag 70 százalékát éri el, ennél egyedül Bulgáriában rosszabb a helyzet, derült ki az ATV Híradó riportjából.

Tavaly januárban a miniszterelnök még arról beszélt, hogy a koronavírus járvány után a magyar gazdaság és a fogyasztás is növekedésnek indul. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint azonban nem ez a helyzet. Az országok ár- és bérszínvonala közötti különbségeket is figyelembe véve a magyarok egy főre jutó fogyasztása mindössze az uniós átlag 70 százalékát érte el 2021-ben. A Híradó által megkérdezett járókelők is azt mondták, hogy kevesebbet vásárolnak és nagyon megnézik mire költik a pénzüket.2010-ben Magyarország a fogyasztási listán még 3 hellyel állt előrébb. 11 év alatt ugyan 36 százalékkal nőtt a fogyasztás, de ez Közép-Kelet Európában az utolsó helyre elegendő. Vannak ugyanakkor olyan területek is, ahol nem a sor végén kullogunk. Magyarországon a lakosság eladósodottsága például lényegesen kisebb, mint Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, illetve az 1 főre eső megtakarítás is relatív jobb.A felmérés az egy főre jutó GDP-t is vizsgálta, ebben Magyarország az EU-átlag 76 százalékát érte el, amivel szintén utolsó előttiek vagyunk.


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.38360 )