News Item: : Folytatódó templomfelújítás
(Category: Hírek)
Posted by
csütörtök 23 augusztus 2007 - 16:16:33

Tavaly az első ütem során a főhomlokzat és a Köztársaság út felőli rész újult meg, idén augusztus elejétől pedig a fennmaradó terület rekonstrukcióját kezdték meg a szakemberek a főtéri Fehérek templománál. A beruházás a tervek szerint zajlik, így várhatóan szeptember végére az épület teljes külső homlokzata új arcát mutatja majd a váciaknak és az ide látogatóknak.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A templom belső rekonstrukciójára bő évtizeddel ezelőtt került sor, azóta pedig a külső homlokzat felújítására próbálták összegyűjteni a szükséges forrást a felsővárosi plébánián. Az első ütem beruházása így tavaly, a főtér átadásával párhuzamosan készült el, idén pedig a második ütem munkáinak tudtak hozzáfogni. Számítások szerint a most zajló projekt összköltsége meghaladhatja majd a harminc millió forintot. Ezt egyrészt adományokból fedezik, másrészt pályázatok útján próbálják biztosítani, de Vác városa is támogatta a munkát egy jelentősebb összeggel.

Zavecz József plébános, Fehérek temploma
"Amint az elmúlt esztendőben is, amikor a tatarozás indult, ez évben is, jelen időszakban is egyáltalán nem zavarnak a templomi liturgiában a munkálatok. Nagyon figyelmesek a mesteremberek, óvatosan dolgoznak, halkan és minden a legnagyobb rendben megy a templomban."


És szerencsére minden rendben megy a felújítással is, amely most a piac felőli részt és a lakások felőli quadratumot érinti. A homlokzat tatarozása mellett a kőszobrok rendbetétele is megtörténik, azokat a feladatokat, amelyeket azonban később is el lehet végezni, takarékossági szempontokból valószínűleg jövőre halasztják.

Jámbor Andrea építészmérnök, a beruházás tervezője
"Tavalyi munkák folytatásaként a homlokzat helyreállítást ugyanolyan technológiával végezzük. Ami itt külön feladatot jelent, az a toronysisak szerkezete, annak a fedése, újrafedjük rézlemezzel. A kereszt is teljesen elöregedett, azt is újragyártjuk, és hát az állványozás is jóval bonyolultabb."


A technológiák, a kőrestaurálási munkák, a homlokzatfelújítás, az asztalosszerkezet felújítása is hasonló módon folyik, mint a tavaly befejezett rekonstrukciónál. A szakember szerint a felhasznált anyagok időtállóak. Míg a mostani munkákra már 30 év elteltével szükség volt, remélhetőleg ez a kivitelezés akár kétszer 30 esztendőt is kibír majd. A beruházás a tervek szerint szeptember 30-ával fejeződik be, az avatást pedig a tavalyihoz hasonlóan október 7-én tartják.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.3959 )