News Item: : Jobboldali sajtótájékoztató
(Category: Hírek)
Posted by Zsóka
hétfő 06 november 2006 - 21:26:39

A jobboldali összefogás frakciója az alakuló ülést követően úgy érzi, megkezdődött kiszorításuk a valódi döntésekből. Ezt Tomori Pál jelentette ki csütörtökön, a Művelődési Központban tartott sajtótájékoztatójukon. A frakcióvezető kifogásolta, hogy Bóth János nem fogadta el alpolgármester-jelöltjüket, és a bizottsági helyek elosztásával kapcsolatban is megfogalmazott kritikákat. Fördős Attila pedig bejelentette, hogy a közbeszerzési szabályozás megváltoztatására irányuló előterjesztés módja és formája miatt, a következő testületi ülésen kezdeményezni fogják dr. Kovács Tibor címzetes főjegyző elmozdítását.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A sajtótájékoztatón elhangzott, a jobboldal nehezményezi, hogy DrBóth János nem fogadta el a Fidesz- Kdnp összefogás alpolgármester jelöltjét Dr Orosz Ágnest annak ellenére, hogy személye szakmailag, és emberileg is alkalmas lett volna a posztra. Tomori Pál szerint a bizottsági struktúrában sem volt konszenzus. Annak megszavazását a baloldal által javasolt módon hagyták jóvá a szocialisták és Csereklye Károly. A felkínált helyeket a jobboldali képviselők azért fogadták el, hogy jelen legyenek a testület munkájában. Az összefogás frakciójának vezetője úgy véli, a baloldal által kezdeményezett SZMSZ módosítása is arra utal, hogy a közbeszerzésekről döntő bizottságból kiszorítsák a jobboldali összefogást.
Fördős Attila, az összefogás képviselője szerint a kiszorítás a konzervatív oldal mellett az ő személyére is irányult. Úgy fogalmazott, azért nem lett a jobboldal alpolgármester jelölte, mert információi szerint ezt nem támogatta volna a polgármester. Fördős Attila a Gazdasági bizottság elnöki posztját is elvállalta volna, azonban úgy látja, ebbe a székbe olyan személy került, aki nem rendelkezik ezen a téren megfelelő gyakorlattal. A képviselő kiemelte: szerinte a város főjegyzője a legutóbbi testületi ülésen a közbeszerzési téma tárgyalásánál politikai lojalitást mutatott a város vezetése felé, ezért a jobboldali frakció Dr Kovács Tibor leváltását kezdeményezi.

A jobboldali összefogás sajtótájékoztatóján elhangzott felvetésekre Kiss Zsolt reagált, amelyben elmondta: a szocialista párt váci szervezete sajnálattal veszi tudomásul, hogy az összefogás kampánya ugyanabban a hangnemben folytatódik, ahol október 01-én abbamaradt. Hangsúlyozta: Dr. Bóth János az önkormányzati választások során a polgármesteri széket elnyerte és ebből a pozícióból a paritást szem előtt tartva tárgyalt a jobboldal képviselőivel a bizottsági helyek elosztásáról, az összefogás azonban a tárgyalások során irreális igényekkel próbálta ellehetetleníteni a baloldal közeledését. Kiss Zsolt úgy fogalmazott: Fördős Attilának a város jegyzőjét és a bizottsági helyekben elfoglalt baloldali vezetőket ért kijelentéséből az derül ki, hogy a jobboldali képviselő a választások során elvesztett pozíciói miatt sértett szemszögből politizál. Kiss Zsolt szerint a konzervatívok képviselőjének saját frakcióján belül is megrendült a helyzete, hiszen Fördős Attilát a bizottsági elnöki székek egyikére sem jelölte a jobboldal. A szocialista politikus elmondta még, hogy a jobboldal az összefogás által kifogásolt közbeszerzési bizottság legutóbbi ülésén is akadályokat gördített a közbeszerzés törvényes menete elé, vállalva ezzel azt is, hogy ezért jogi elmarasztalás érheti a várost. A baloldali képviselő kijelentette: a város vezetése a közbeszerzések terén eddig is jól, sikeresen és törvényesen végezte a dolgát és a bizottságot a jövőben is így kívánja működtetni.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.414 )