News Item: : DDC Sportgála ötödször
(Category: Hírek)
Posted by
hétfő 15 október 2007 - 17:39:41

Több száz lelkes fiatal, szinte a teljes váci iskolai mezőny felvonult pénteken a városi Sportcsarnokban, ahol ötödik alkalommal bonyolították le a mára már hagyományosnak számító DDC Sportgálát. A névadó az Egészséges Ifjúságért Alapítvány szakmai közreműködésével rendezte meg ismét e méltán népszerű programot, a játékos versenyre most is sikerült résztvevőként megnyerni több világhírű sportolót.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

Délelőtt az általános iskolások, délután pedig a nagyobbak, a középiskolák 12 fős csapatai mérték össze erejüket a Váci Sportcsarnokban. A tét nem volt kicsi, hiszen a
3 millió forintos összdíjazású verseny első három helyezettje 600, 400 és 200 ezer forintos jutalomban részesült, az induló, de dobogóra nem kerülő iskoláknak pedig 600 ezer forintos díjat ajánlott fel a Sportgálát szervező kft., egyenlő arányban elosztva. A számos ötletes feladat során a résztvevők főként ügyességüket, gyorsaságukat és állóképességüket tehették próbára. De néha bizony szükség volt a tudásukra is, hiszen a vetélkedő részét képezte a sporttörténelem ismerete.

Bácskay Zoltán zsűrielnök
"Arra törekedtünk mindenképpen, hogy elméleti és fizikai területen is kiegyensúlyozott legyen a verseny, illetve nagyon fontosnak tartottuk azt, hogy az evezés kidomborodjon a feladatokból, a többségéből."


Ami nem véletlen, hiszen a diákokból és egy-egy tanárból álló csapatokat a tavalyi évhez hasonlóan a Magyar Evezősszövetség sportolói is segítették. Így például Dr. Haller Ákos, Pető Tibor, Varga Tamás és Hirling Zsolt evezős világbajnokok is együtt versenyeztek az iskolásokkal. Ennek megfelelően az egyik leglátványosabb feladat az iskolák ergométeres, azaz evezőgéppel folytatott versenye volt, ahol a csapattagok 150 méterenként adták át egymásnak a képzeletbeli stafétabotot, vagyis evezőlapátot.

Pető Tibor világbajnok evezős
"Nagyon jó volt tavaly is, és nagyon jó volt idén is, főleg ez a része, ez az általános iskolás, mert tavaly megnyertük a Petőfivel. Idén is a Petőfihez kerültem, és úgy néz ki, hogy mi vezetünk és esetleg megnyerjük. Nagyon jól érzem magam, ez egy jó rendezvény, hogy a város összes iskoláját, összes fiatalját valamennyire megmozgatja, a sport felé tereli. Szerintem ez egy jó kezdeményezése a Duna Dráva Cementnek."


Jó kezdeményezés, hiszen a szervezők szándéka szerint a rendezvény Vác város iskoláinak sportéletét és a fiatalok mozgáskultúrájának fejlesztését kívánja szolgálni. Ezt egyébként az is alátámasztja, hogy a megnyert pénzösszeget az iskolák kizárólag sporteszközök vásárlására fordíthatják.



A szervezők tájékoztatása szerint az idei, V. Duna-Dráva Sportgálán az általános iskolák közül Pető Tibor csapata, a Petőfi Sándor Általános Iskola lett az első, megelőzve az Árpád Fejedelem Általános Iskola és Földváry Károly Általános Iskola csapatait. A további sorrend: Radnóti, Juhász és Karolina Általános Iskola.
A középiskolák képzeletbeli dobogóján sorrendben a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium, a Selye János Humán Szakközépiskola valamint a Váci Madách Imre Gimnázium végzett. Itt a további helyezettek: Táncsics, I. Géza Király, Bernáth és Pikéthy Szakközépiskola.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.4602 )