News Item: : ÉFP platform ülés Vácon
(Category: Hírek)
Posted by
csütörtök 21 február 2008 - 16:57:16

Az MSZP Ésszerűség és Felelősség Platformja Vácon tartott szakmai fórumot a népszavazás három kérdéséről szerdán, a Művelődési Központban. A szocialisták második legnépesebb platformja 2005-ben alakult. Ez volt az a platform, amely elsőként vitte be az államháztartási reformmal, azaz az egészségügyi, közigazgatási, valamint adóreformmal kapcsolatos elképzeléseit a párt politikai közgondolkodásába. A szerveződés a szocialista párton belül a reformszárnyat képviseli, előadássorozatuk váci állomásán pedig a népszavazási kérdések kapcsán fejtették ki szakmai álláspontjukat a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

Ahogy elnökük, Kertész Krisztián elmondta, a tandíj bevezetése kapcsán osztják a kormány álláspontját, a vizitdíj és a kórházi napidíj esetében pedig szerinte több szól mellette, mint ellene. Utóbbi kettőről az a véleményük, hogy a vizitdíj és a kórházi napidíj által a közpénzügyeket jobban számon lehet kérni, az egészségügyben meglévő, teljesítményen alapuló modellt pedig jobban lehet érvényesíteni. De eszközként használható a kevésbé hasznos orvos-beteg találkozók csökkentésére valamint a hálapénz kiváltására is.

Dr. Kertész Krisztián egyetemi adjunktus, az ÉFP elnöke
"Én a háromból az elsőre helyezném a legnagyobb hangsúlyt, a közpénzügyek átláthatóbb elköltésére és fokozottabb ellenőrzésére, aminek egyik eszköze, távolról sem az összes,az egyik eszköze a vizitdíj és a kórházi napidíj. E mellett természetesen csomó mást is meg kell valósítani egy egységes államháztartási reform keretében."


A tandíjról pedig az az Ésszerűség és Felelősség Platform álláspontja, hogy élénkíti a versenyt a felsőoktatásban, hiszen annak összege vagy a hallgatókhoz kerül vissza ösztöndíj formájában, vagy lehetőséget teremt az intézményeknek további fejlesztések megvalósítására. A rendezvényen egyébként felszólalt dr. Erős András, a Jávorszky Ödön Kórház főigazgatója és dr. Bóth János országgyúlési képviselő, Vác polgármestere is.


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.5994 )