News Item: : Altemplom kiállítás a Főtéren
(Category: Hírek)
Posted by Zsóka
csütörtök 23 november 2006 - 21:03:44

Hétfőtől tekinthető meg Vác város főterének altemploma, az itt létrehozott kiállítás hétköznapokon 14 órától látogatható. Az anyag külön kérésre előzetes bejelentés alapján, hétvégeken is megtekinthető, jelentkezni a Tourinform irodában lehet. A tárlat főként a Szent Mihály templom ásatásának időszakát dokumentálja, bemutatja a régészeti munka folyamatát, és persze ízelítőt ad az itt megtalált leletanyagból.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Mint az anyag is utal rá, a főtéri Szent Mihály templom 500 éven keresztül volt vallási és szellemi központ, illetve élő térszervező erő. A templomot 250 évvel ezelőtt elbontották, így a főtér felújítása kapcsán végzett ásatások során lehetőség adódott a szakemberek számára, hogy feltárják ennek a helynek a jelentőségét, és a város történetéhez újabb adalékokkal szolgálhassanak. A régészeti munka mintegy két évet vett igénybe, ebből látható most egy keresztmetszet a Tragor Ignác Múzeum munkatársainak összeállításában ettől a héttől.

A kulcsot pedig a közelben lévő Tourinform irodában érdemes keresni. Akik megnézik a kiállítást, korabeli rézkarcon és tervrajzon láthatják a főteret és a templomot. A tér 14-15. századi állapotát egy makett szemlélteti, a rekonstrukció a régészeti ásatások tükrében mutatja be az egykori német város központját. A helyiségben falmaradványok és a feltárás során előkerült csontváz is látható, az ásatások folyamatát, az itt talált sírköveket és faragványokat pedig fotók segítségével nézhetik az érdeklődők.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.635 )