News Item: : Szakmai beszélgetés a vár alatti területről
(Category: Hírek)
Posted by Zsóka
hétfő 04 december 2006 - 21:56:35

A váci Vár és környezetének múltjáról, jelenéről és jövőjéről tartottak fórumot a Civil Kerekasztal Szervezésében a Göncöl házban, ez idén már a második hasonló rendezvény az Ilona utcában. A Várnegyed és környékének várostörténetéről Zomborka Márta a Tragor Ignác Múzeum igazgatója beszélt, Philipp Frigyes főépítész a várterületről, Kiszel Vilmos, a Göncöl alapítvány elnöke pedig a város ezen részének jövőjéről tartott beszámolót.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Zomborka Márta előadásában a váci várat az ország és a város bölcsőjének nevezte, hiszen itt találták meg az első honfoglalás utáni településnyomokat. A Tragor Ignác Múzeum igazgatója beszélt a tatárok és a törökök által okozott pusztításokról, a terület későbbi sorsáról, ezeket korabeli ábrákon, rajzokon be is mutatta, majd fényképfelvételek segítségével a jelenlegi állapotot is a közönség elé tárta. Úgy fogalmazott, mivel a középkori várból nem sok minden maradt, ezért nagyon fontos annak további védelme. Philipp Frigyes szerint a hely épített látványképe a tihanyiéval vetekszik, ezt az adottságot pedig jó lenne kihasználni. Éppen ezért a város azon dolgozik, hogy a vár környékének területét hogyan lehetne minél jobban, minél szervesebben bevonni Vác életébe és turizmusába. Ehhez kapcsolódóan szó van egy konferenciaközpont létrehozásáról, illetve a Duna-parton egy rendezvényhelyszín kialakításáról is. Kiszel Vilmos fontosnak nevezte a régészeti feltárás kérdését, ahogy fogalmaz: „a Főtéren elvégzett sikeres régészeti munkát a vár környékén is végre kellene hajtani”. Véleménye szerint a legfontosabb, hogy a hely középkori hangulatát valamilyen módon újra lehessen éleszteni.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ






This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.747 )