News Item: : Izrael 60 éves
(Category: Hírek)
Posted by Zsóka
hétfő 23 június 2008 - 17:54:33

Izrael megalakulásának hatvanadik évfordulóját ünnepelte vasárnap a Váci Közéleti Egyesület és a Hit Gyülekezete helyi szervezete. Az ENSZ közgyűlése 1947-ben, kétharmados többséggel mondta ki és szavazta meg az állam megalakulását az egykori brit mandátumú területen. David Ben Gurion ezt követően 1948. május 14-én, a brit mandátum lejárta előtt pár órával, Tel Avivban nyilvánította ki Izrael függetlenségét.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

A Művelődési Központban rendezett ünnepséget egy Izrael történetét bemutató filmösszeállítás vezette be, majd dr. Bóth János emlékezett meg az évfordulóról. Az esemény fővédnöki tisztét is betöltő váci polgármester a zsidóság helyi jelentőségét méltatta, mint mondta, fontos szerepük volt a település polgárosodásában, Vác iparának, kereskedelmének, bankrendszerének kiépítésében. Ezt a folyamatot törte ketté a holokauszt, valamint a következő évtizedek hallgatása, a rendszerváltás után azonban, folytatta Bóth János, megérdemelt helyére kerültek a magyar izraeli kapcsolatok, és nem csak országos szinten.

Dr. Bóth János polgármester, Vác
„ Vác Város képviselő-testülete és a givatayim-i városi tanács 1993 július 30-án úgy döntött, hogy testvérvárosi kapcsolatot létesítenek. Givatayim Tel-Aviv elővárosa. Az 1864-ben felépült, majd a II. világháború után sorsára hagyott váci zsinagógának a 2003-ban megkezdett felújítását, újjászületését a váci önkormányzat 27 és fél millió forinttal támogatta.”

A polgármestert követően a váci Zsidó Hitközség elnöke mondott beszédet. Turai János azt mondta, a zsidó nép 1948-ban visszanyerte hazáját, és azt bámulatos módon felépítette.

Turai János elnök, Zsidó Hitközség, Vác
A világ élvonalába sorolják a mezőgazdaságát, iparát, különösen az elektronikát, az orvostudományt, oktatást és a kutatásokat. Nem utolsósorban hadiiparát, amire borzasztó nagy szükség van. Izrael népe úgy érte el ezeket a csodálatos eredményeket, hogy szinte minden nap háborúban állott támadóival, akiknek soha nem sikerült legyőzniük Isten kiválasztott népét.”

Izraelt Turai János a Közel-Kelet egyetlen demokratikus országának nevezte, amely él, alkot, fejlődik és erősebb, mint bármikor. Hozzátette, ez az állam mindenkor képes magát és a szétszórtan élő zsidókat megvédeni.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.7692 )