News Item: : Harrach Péter sajtótájékoztatója
(Category: Hírek)
Posted by Zsóka
hétfő 23 június 2008 - 17:58:43

Az Orbán kabinet kormányzása alatt többet tett a nyugdíjasokért, mint bárki a rendszerváltás óta, jelentette ki Vácon az országgyűlés keresztény-demokrata alelnöke. Harrach Péter többek között ezt válaszolta arra a szórólapra, amelyet a nyugdíjasok a legutóbbi járandóságukkal együtt vehettek kézbe néhány nappal ezelőtt. A szocialista párt által jegyzett kiadványon szó szernit az szerepel, idézem „Orbán ismét a nyugdíjasoktól venne el.” illetve „Legalább 15 ezer forintot veszíthet évente egy átlagos nyugdíjas” Úgy tudjuk a baloldali állítások cáfolására az ország összes választókerületében sajtótájékoztatót tartottak a két legnagyobb ellenzéki erő képviselői. Vácon Harrach Péter mellett Bábi Gabriella, a Fidesz választókerületi elnöke is felszólalt.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

Harrach Péter szerint a szocialisták, csakúgy, mint 2002-ben és 2006-ban, félelmet igyekeznek kelteni a nyugdíjasokban azt állítva, hogy Orbán Viktor ismét pénzt akar elvenni tőlük. A parlament alelnöke úgy fogalmazott, a tavalyi évben 3,8 %-kal csökkent a nyugdíjak reálértéke, amely az átlagos nyugdíjak esetében 30ezer forintos veszteséget jelent.

Harrach Péter (KDNP) az Országgyűlés alelnöke
„ A szórólap állít valamit, amit érdemes tisztázni. Azt mondja, hogy Orbán Viktor a svájci indexálás helyett valami mást akar. Ismerve Orbán Viktor szándékát, azt kell mondanunk, hogy ő azt akarja, hogy ne történjen még egyszer ilyen a nyugdíjakkal, vagyishogy veszítsenek a reálértékből, ezért meg kell tartani abban az esetben is a reálértékét a nyugdíjnak, ha a svájci indexálás szerint az alá esnének.”

Harrach Péter a sajtótájékoztatón elmondta, az ő nyugdíjakat érintő döntéseiknek mindig megvolt a fedezete a költségvetésben, míg például a Medgyesi és a Horn kabinet esetében ez nem mondható el. A szocialista állításokat szerinte tényekkel lehet cáfolni, így például a polgári kormány nevéhez köthető a nyugdíjas fogyasztói kosár bevezetése, a nyugdíjak reálértékének négy év alatti 22 %-os növelése, valamint, a ciklus végén, a 13. havi nyugdíjról szóló határozat. Mivel a KDNP úgy véli, hogy a szórólap esetében egy korán megkezdett kampányról és nem a nyugdíjasok helyzetéről van szó, ezért határozati javaslatot terjesztenek az Országgyűlés elé. Ebben pedig kezdeményezik, hogy a kormány fizesse vissza a nyugdíjasoknak azt a 30 ezer forintot, amit elvett tőlük.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.7693 )