News Item: : Ez volt a 16. vigalom Vácon
(Category: Hírek)
Posted by Zsóka
hétfő 28 július 2008 - 22:25:50

Vasárnap 23:00 órakor zárult a 16. Váci Világi Vigalom. A térség legnagyobb kulturális rendezvényére a becslések szerint idén is 50-60 ezer ember látogatott el. Az önkormányzat és a Madách Imre Művelődési központ által szervezett háromnapos fesztiválon a kiállítások mellett 13 helyszínen váltották egymást a fellépők, így minden korosztály kedve szerint választhatott magának programot. A 16. vigalmon a korábbiakhoz képest nagyobb volt a rendfenntartói jelenlét, a rendőrök munkáját a város által fizetett biztonsági szolgálatok is segítették. Talán ennek is köszönhető, hogy a három nap alatt egy pénztárca eltűnésén kívül nem történt bejelentés. A mentősöknek sem akadt sok dolga a vigalomban, két-három esethez hívták őket, ekkor is inkább a túlzott alkoholfogyasztás okozott problémát.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

A XVI. Vigalom már péntek délután elindult ekkor már város szerte zajlottak a programok, a hivatalos megnyitóra viszont csak másnap délelőtt került sor a főtéren, amikor a szokásokhoz híven a polgármester immár 16. alkalommal átadta Mária Teréziának a város kulcsát. A délelőtti jelmezes felvonulást hamar követte a kora délutáni csúcs, amikor gyakorlatilag a tömeg elözönlötte a rendezvény több kiló- méteren elhúzódó területét.


A programokból és a helyszínekből bőven volt választék, a nyolc színpadon 75 zenekar lépett fel köztük nem kisebb nevek mint Demjén Ferenc és Somló Tamás de a fiatalabbak Dobrádi Ákos, Tóth Vera vagy Szekeres Adrienn koncertjét is megnézhették természetesen díjmentesen. A komolyabb műfajt kedvelők 9 kiállításra látogathattak el, vagy a város hat temploma által biztosított helyszínek közül választhattak, ahol a három nap alatt 11 komolyzenei koncert zajlott.
A Dunapart is megtelt az ilyenkor megszokott vásárosokkal és a szórakoztató ipar különféle csodáival, akik elegendő lehetőséget biztosítottak a pénz mihamarabbi elköltésére. A sör ára teljesen változó volt. A legolcsóbbat a fő téren lehetett inni 200,- forintért de volt olyan sátor, ahol ugyanezt 400,-ért lehetett megtenni. Azok jobban jártak, akik az éttermet választották, ugyanis gyrost 700,- forintért, a kolbász szálját pedig 1.000,- forintért vesztegették a lacikonyhások.
A vigalom vasárnap este a Polgármesteri beszéddel, Demjén Ferenc koncerttel majd tűzijátékkal zárult.
Az önkormányzat által megbízott takarító cégek a vigalom ideje alatt naponta reggel öt órától ürítették a szemeteseket, azonban így is maradt hulladék bőven. Hétfő délelőtt még javában zajlott a dunaparti szakaszok takarítása.


This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.8142 )