News Item: : Kitüntető zászló a Márianosztrai Fegyház és Börtönben
(Category: Hírek)
Posted by Zsóka
hétfő 15 szeptember 2008 - 19:47:50

Szakmai napot rendeztek a Márianosztrai Fegyház és Börtönben. Az eseménynek ünnepi hangulatot adott az a megemlékezés, amit azért tartottak, mert az egykori pálos kolostor éppen 150 éve került át a büntetés-végrehajtás intézményrendszerébe.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

A fegyházban tartott ünnepségen a Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter ünnepi parancsában elismeréssel emlékezett meg a börtönökben dolgozók áldozatos munkájáról. Márianosztra fegyőreit, pedig kitüntető zászlóval ajándékozta meg.

Biczó László dandártábornok, Márianosztra parancsnoka
„Ez többszörösen is megtisztelő az állomány számára, mert Szent Adorján napján – ami a büntetés-végrehajtás ünnepe- került átadásra, ráadásul elsőként kapta meg az intézet ezt a zászlót, eddig még soha senki nem kapott ilyet. Bízunk benne, hogy ez hagyománnyá válik.”

A parancsnok elmondása szerint a márianosztrai intézet jó gazdálkodást is kiemelték. A kitüntetés nemcsak a 150 éves múltnak, és a hosszú ideje tartó „esemény-mentességnek” szólt, hanem annak is, hogy a kiegyensúlyozott munkának köszönhetően sem anyagi gondok, sem létszámhiány nem zavarja munkájukat. Az épület belsejének rendben tartását és felújítását az elítéltekkel együtt, velük összhangban sikerül most már évek óta megvalósítani.



This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.8724 )