News Item: : Téli Tárlat
(Category: Hírek)
Posted by Zsóka
péntek 19 december 2008 - 00:11:50

A váci művelődési házban hétvégén nyílt meg a Téli Tárlat, a térségben alkotó művészek legrangosabb szemléje. Idén harminchárom képzőművész közel száz alkotásából választotta ki a zsűri az általuk legjobbnak talált műtárgyakat, de emellett a kiállítást befogadó művelődési ház és az önkormányzat különdíját is kiosztották. A Szemadám György által elnökölt háromtagú zsűri az idei év fődíját Orvos András festőművésznek adományozta.

Több mint két évtizede, hogy a város megrendezi a térség alkotóművészeinek legrangosabb kiállítását a Téli Tárlatot. Idén is a szervezők azoknak a képzőművészeknek fogadták be az alkotásait akik tagjai a Magyar Alkotók Országos Egyesületének.

Németh Árpád zsűri tag
„Nagy örömünkre szolgál, hogy néhány éve ehhez a társasághoz, ehhez a körhöz jó néhány fiatal művész csatlakozott. Képzőművészeti egyetemet végzettek és az egyetemet Magyarországon nem csak Budapesten, hanem vidéken is képeznek művészeket, amint a Művészeti Alap utódjának az országos egyesületnek tagjaivá válnak, úgy beléphetnek ebbe a kiállítókörbe is és vannak közöttük jó néhányan tehetségesek is. Tavaly például az első díjat egy fiatal fotóművész Budai Enikó kapta, de találunk, ha nem is részesültek idén díjazásban találunk itt nagyon sok tehetséges fiatalt, akik valószínűleg rövid időn belül fogják vinni a díjakat.”

A megnyitón Szemadám György a zsűri elnöke arról beszélt, hogy ritka az olyan város ahol egyáltalán bármilyan formában támogatnák a kortársművészetet így elismerően szólt a váci önkormányzat hozzáállásáról. A város képviseletében dr. Molnár Lajos alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy Vác ezeréves kulturális öröksége arra kötelezi az önkormányzatot, hogy megőrizze a város értékeit. Az ünnepség hangulatát a váci zeneiskola növendékeinek marimba játéka emelte, majd az idei díjak kiosztására került sor.

Németh Árpád zsűri tag
A fődíjat ebben az évben Orvos András festőművész kapta. Ő ugyan bizonyos díjat tavaly is kapott, de András ebben az évben szinte minden kiállításunkon szerepelt színvonalas munkákkal egyrészt, másrészt amit hozott az is jó munka, harmadrészt közeledik számára egy kerek születési évforduló a 70. éve. Úgy gondoltuk, hogy most őt egy kiemelt díjjal szeretnénk őt megtisztelni.”

A zsűri Koltai- Dietrich Gábor festőművész alkotását második, Borbély Ferenc grafikus művész munkáját harmadik hellyel jutalmazta. A művelődési ház által alapított különdíjat Szalma Edit grafikus, a váci önkormányzat különdíját pedig Bálint Zsombor kerámia összeállítása kapta.





KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE




This news item is from ESTV, a Térség Televíziója
( http://estv.hu/news.php?extend.9862 )