ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Finisben a 2 milliárdos beruházás. Novemberben költözhet be a Kilátó Központ a ferences rendházba.
Feltöltötte esaniko - hétfő 14 október 2019 - 11:10:19
Fogyatékkal élő és sajátos nevelési igényű fiatalok munkába állását segíti majd az az új intézmény, amelynek a váci ferences rendház fog otthont adni. Csütörtökön sajtótájékoztató keretében mutatták be, hogy hol tart most a 2 milliárd forintból megvalósuló épületfelújítás. Mint elhangzott, már csak kisebb munkák vannak hátra, így a műszaki átadás novemberben megtörténhet. Az éves szinten 300 milliós kormányzati támogatással működő, piaristák által menedzselt intézmény a tervek szerint harminc szakember foglalkoztatásával az első évben kétszáz, majd a harmadik évtől már ötszáz fiatalnak tud segíteni a pályaorientációban és az elhelyezkedésben.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.