ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Reakció a Fidesz petíciójára
Feltöltötte e107 - csütörtök 18 október 2007 - 17:54:34
A váci kórház főigazgatója és az egészségügyi bizottság szocialista elnöke is reagált arra a petícióra, amelyet Bábiné Szottfried Gabriella adott át még múlt pénteken az intézmény vezetőjének. A Fidesz választókerületi elnöke ebben a kórház esetleges privatizációjával kapcsolatban fogalmazott meg kérdéseket. A Jávorszky Ödön Kórház vezetője megerősítette, sem ő, sem a menedzsment, sem pedig a váci önkormányzat nem kívánja privatizálni a kórházat. A volt gazdasági igazgató váratlan távozásáról pedig annyit mondott, Romhányi Zoltán négy éven keresztül hozzáférhetett az intézmény adataihoz, ezért a polgármester az elmúlt időszak vonatkozásában vizsgálatot rendelt el.
Az MSZP választókerületi elnöki tisztét is betöltő Jakab Zoltán Bábiné Szottfried Gabriellának írt válaszában úgy fogalmazott, idézem, „az Ön által képviselt párt mögé bújva teszik meg egyes képviselők azt, hogy a kórház konszolidációs programjának minden egyes lépését NEM- leges szavazatukkal ellehetetlenítik, hogy majd a főigazgató úron kérjék számon az elmulasztott intézkedések miatt keletkezett károkat, esetenként karöltve ezt egyéni gazdasági érdekek által vezérelt, tartózkodást színlelő baloldali képviselővel is.”


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.