ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


kedd 06 január 2015
Útdíj Új szakaszok váltak fizetőssé a megyében is.
Feltöltötte NAT - kedd 06 január 2015 - 09:40:32
2015 év elejétől újfajta útdíj matricát helyeztek forgalomba, ezzel egyidőben kiterjesztették a díjköteles utak körét. Január elsejétől fizetőssé vált például az M2-es elkerülő út is. Az újfajta matrica egy-egy megye határán belül található autópályák és gyorsforgalmi utak használatára jogosít egy éven keresztül. A január elsejétől fizetőssé vált útszakaszok pontos listáját a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapján tették közzé.


Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Félmilliót gyűjtöttek Rékának. Jótékonysági gálát tartott a színház.
Feltöltötte NAT - kedd 06 január 2015 - 09:36:59
Közel 500 ezer forintot sikerült összegyűjteni a leukémiában szenvedő Dósa Rékának a váci Dunakanyar Színházban megrendezett jótékonysági esten. A városi teátrumban 20-án véradásra is sor került, majd a Váci Madách Imre Gimnázium öregdiákjainak műsorával kezdődött az előadás. A gála folytatásában Dolhai Attila, Vágó Bernadett, Csengeri Attila, Lukács Anita és a színház igazgatója Kis Domonkos Márk is a színpadra lépett, hogy szórakoztassa a közönséget. A Rácz Viktória által kezdeményezett jótékonysági akciót azzal a céllal karolta fel a városi intézmény, hogy felhívják a figyelmet az őssejtdonori szerep vállalásának fontosságára, illetve, hogy a bevétellel támogassák a beteg számára szükséges steril szoba kialakítását.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
SPORT
Feltöltötte NAT - kedd 06 január 2015 - 09:22:48
Vereséggel fejezte be az óévet és azzal is kezdte az újat az Ipress Center-Vác NB I-es kézilabda együttese.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
kedd 30 december 2014
Híradó-2014-12-29
Feltöltötte e107 - kedd 30 december 2014 - 10:18:15
Híradó-2014-12-29


A megtekintéshez vagy letöltéshez kattintson ide.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Karácsony után. Nyugodtan teltek az ünnepek Vácon.
Feltöltötte NAT - kedd 30 december 2014 - 10:00:09
A szolgálati szervek tájékoztatása szerint idén is nyugodtan telt a karácsonyi időszak Vácon. Ürmösi Károly tűzoltóparancsnok híradónknak elmondta: eseménytelen napokat tudhatnak maguk mögött, sem a karácsonyi égők, sem a hó nem okozott problémát a városban, csupán az egyik szupermarket parkolójában kigyulladt személyautó adott munkát a tűzoltóknak. Rusvay Balázs a váci mentőállomás vezetője is arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a hosszú hétvége alatt inkább a lehűlés miatt jelentkeztek nagyobb számban keringési panaszok a betegeknél, a legjellemzőbb a szívizom infarktus és a magas vérnyomás volt. Ezt leszámítva mindössze néhány ittas fiatal szorult ellátásra az ünnepek alatt.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Reménység Karácsony. Ünnepelt az egyesület.
Feltöltötte NAT - kedd 30 december 2014 - 09:59:31
December 22.-én, hétfő este tartotta szokásos karácsonyi összejövetelét a Váci Reménység Egyesület. A Csányi körúti székházban zajló eseményen összegezték a szakosztályok idei tevékenységét, majd a megszokottak szerint ünnepi műsorral és a karácsonyfa feldíszítésével zárult az év végi ünnepség.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Idén is tilos a petárda. Szabályokhoz kötött a tűzijáték.
Feltöltötte NAT - kedd 30 december 2014 - 09:57:38
A tűzijátékok használatára és az italozás veszélyeire hívja fel a figyelmet a rendőrség. A pirotechnikai eszközöket a város több pontján lehet vásárolni, azonban továbbra is fontos betartani az ezekre vonatkozó szabályokat, akárcsak az alkoholfogyasztás és a gépjármű vezetésre érvényes előírásokat - emlékeztet a Váci Rendőrkapitányság. A hatályos rendelet szerint petárdázni idén, illetve jövőre is tilos, a pirotechnikai eszközök használata pedig este 6-tól reggel 6-ig engedélyezett.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Utolsó nap az évben. Készenlétben a váci mentősök.
Feltöltötte NAT - kedd 30 december 2014 - 09:56:46
Szilveszter és újév napján a balesetek túlnyomó része az alkoholhoz és a tűzijátékok használatához köthetők. Az óvatlanság és figyelmetlenség gyakran vezethet balesetekhez, így az óév búcsúztatása könnyedén a sürgősségin végződhet. A váci mentősök felkészülten várják az év utolsó napját.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Tűzoltók a veszélyre figyelmeztetnek. Balesetet okozhatnak a pirotechnikai eszközök.
Feltöltötte NAT - kedd 30 december 2014 - 09:55:31
A tűzoltók is a pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos előírások betartására hívják fel a figyelmet. Az év utolsó napján ugyanis többen szenvednek balesetet az elővigyázatlan szórakozás kapcsán. Tavaly csak szilveszter éjjelén a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit a tűzijátékok szabálytalan használata miatt ötvenkét esetben riasztották.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Közeleg a szilveszter. A háziállatainkról se feledkezzünk meg!
Feltöltötte NAT - kedd 30 december 2014 - 09:53:47
Közeleg a szilveszter, ami nekünk az óév búcsúztatását és az újév köszöntését jelenti, az a háziállatoknak az év legstresszesebb napját. Annak érdekében, hogy kedvencünk nyugodt és biztonságos körülmények között vészelje át a mulatozás idejét, érdemes a szakemberek tanácsait megfogadni. A legrosszabb esetben az állatok sokkos állapotba is kerülhetnek, ilyenkor pedig akár a szomszéd településig is elszökhetnek.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Szilveszter 2014. Idén a Piramissal búcsúzhatunk az óévtől.
Feltöltötte NAT - kedd 30 december 2014 - 09:52:13
A hagyományokhoz híven idén is lesz ingyenes szilveszteri buli a váci főtéren. Az óévbúcsúztató programok már este 8 órakor elkezdődnek a Március 15. téren, ahol a Bolero Tánccsoport, a Parlando Társulat és a Pedrofon együttes előadása biztosítja majd a jó hangulatot. Éjfélkor pedig a Piramis zenekarral köszönthetik a 2015-ös évet a résztvevők, majd utcabállal zárul a szilveszteri mulatság.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Jótékony Dunai Sárkányok. Véradást szervezett az egyesület.
Feltöltötte NAT - kedd 30 december 2014 - 09:47:40
Hétfőn újabb sportegyesület adta jótékony akcióra a fejét. A Dunai Sárkányok a Magyar Vöröskereszttel karöltve tartottak véradást a városi vérellátó központban. Az önzetlen megmozdulásra szándékosan a két ünnep között került sor, hiszen ez az időszak köztudottan vérhiányosnak számít hazánkban – tájékoztatta a híradót az egyesület munkatársa.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Oldal:   <<        >>  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.