Harminc szociálisan rászoruló gyermek táboroztatását vállalta a Csattogó-völgyi tábor tulajdonosa. A váci önkormányzat szociális osztálya választja majd ki azokat a gyermekeket, akik öt napot tölthetnek el a verőcei táborban. A fiatalok utaztatását – amelyik családnál ez problémát jelent- a váci hivatal fogja megoldani, így gyakorlatilag teljesen térítésmentesen üdülhetnek a kiválasztott diákok.
Változik a váci főtéren a közlekedési rend, hívja fel a figyelmet a városháza. Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, szigorít a hivatal a Március 15 téren a parkoló, illetve áthajtó gépjárművek ellenőrzésén, így hétvégétől már büntetésre számíthat, aki nem tartja be a KRESZ-t
Pest megye legnagyobb ingyenes napközis tábora nyitotta meg kapuit ma reggel a Petőfi iskola területén. A váci baptista gyülekezet már 14-ik éve rendezi meg a Mosolyhetet, amit vállalkozók, civilek és önkéntesek munkája, valamint anyagi támogatása tesz lehetővé. Idén több mint 400 gyermek vesz részt a programokon
Visszaállítják a régi verziót. Augusztus 1-től a korábbiak szerint járnak a buszok.
Feltöltötte NAT - péntek 20 június 2014 - 14:38:16
Döntöttek a képviselők, augusztustól 1-től visszaállítják a Volánbusz korábbi helyi menetrendje szerinti járatokat. Fördős Attila polgármester kiemelte: bár olcsóbb lett volna az önkormányzat számára az új menetrend, a lakosság visszajelzései szerint nem vált be a közlekedési társaság által ajánlott legutóbbi verzió.
Magyar erdő, magyar energia. Biomassza égetőről egyeztet a testület.
Feltöltötte NAT - péntek 20 június 2014 - 14:36:50
További tárgyalásokat folytat a váci önkormányzat az Ipoly Erdő Zrt.-vel egy biomassza fűtőmű esetleges üzembe helyezéséről. Az előzetes egyeztetések már megkezdődtek a Váci Távhő Kft-vel, illetve a testület Városfejlesztési -Környezetvédelmi Bizottságával. Az elképzelések szerint a Zrt. a Földváry térhez közeli hőközpontban állítana fel egy biomassza égetőt, feltéve, ha az erdészet egyezségre jut a váci önkormányzattal.
Változó rendelet. Gyakoribb lesz a rászorultság ellenőrzése.
Feltöltötte NAT - péntek 20 június 2014 - 14:34:11
Változik az önkormányzati bérleti lakások szociális alapú jogosultságának ellenőrzése. A rendelet szerint évente vizsgálják majd, hogy fennáll-e a szociális rászorultság állapota annak érdekében, hogy kiszűrjék az ügyeskedőket. A rendeletalkotó kommentárja szerint a gyakoribb ellenőrzést éppen azok érdekében szeretnék bevezetni, akik valóban, rászorulnak a kedvezményre, szerintük ugyanis többször előfordul, hogy egy 5 éves bérlet ideje alatt változik a lakók gazdasági helyzete.
Zárt ülés. Meg van a „Vác Város Közszolgálatáért” díj idei tulajdonosa.
Feltöltötte NAT - péntek 20 június 2014 - 14:28:37
A június 19-i tanácskozáson zárt ajtók mögött született döntésekről Fördős Attila sajtótájékoztató keretében informálta a lakosságot. A polgármester többek között elmondta: a képviselők támogatták a Juhász Gyula Általános Iskola intézményvezetői pályázatának jelentkezőit, továbbá megszavazták a „Vác Város Közszolgálatáért” kitüntetés díjazottját.
„A múlt ismerete nélkül nincs jövő”. Holokauszt megemlékezés Vácon.
Feltöltötte NAT - péntek 20 június 2014 - 14:25:57
Nagyszabású megemlékezést szervez a Váci Zsidó Hitközség és Vác Város Önkormányzata a deportálások 70. évfordulója alkalmából. Az Óberlander téri izraelita temetőben, június 24-én, 10 órakor a térség polgármestereivel és Dr. Róna Tamás, vezető rabbi közreműködésével zajlik majd a rendezvény, amelynek kertében egy emlékmű is felavatásra kerül. Az eseményen Harrach Péter országgyűlési képviselő és Fördős Attila polgármester is felszólal majd.
„Neked csak egy tűszúrás”. Őssejt donorokat keresnek a fiatal lány gyógyulásához.
Feltöltötte NAT - péntek 20 június 2014 - 14:21:33
„Neked csak egy tűszúrás, Rékának viszont esély a gyógyuláshoz”. A Magyar Vöröskereszt egy városi sörözővel karöltve ezzel a mottóval szervezett csütörtökön közös véradást a Kőhíd lakóparkban. Az összefogás Dósa Rékáért jött létre, azért a 19 éves váci lányért, akinél márciusban leukémiát diagnosztizáltak. A fiatal nő gyógyulásához vér és őssejt szükséges, a szervezők ezért vártak csütörtökön minden segíteni vágyót véradásra.
SZAVAD akció. Kitakarította az egyesület a kórház parkolóját.
Feltöltötte NAT - péntek 20 június 2014 - 14:19:16
Ismét takarítási akciót szervezett a SZAVAD. A Szövetség a Városért, a Demokráciáért elnevezésű egyesület csütörtök délután kivonult a váci kórház parkolójához azért, hogy újfent rendbe tegye a területet. A polgári szervezet 2013 májusában alakult, azzal a céllal, hogy a város társadalmi életét alakítsa, illetve ápolja a településen a demokráciát.
Feltöltötte NAT - péntek 20 június 2014 - 14:16:57
Mindhárom fajtából gyűjtöttek érmet a váci evezősök a hagyományos bledi nemzetközi versenyen. Két váci gerelyhajító képviseli hazánkat a tallini atlétikai csapat Európa-bajnokságon.