ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!
csütörtök 29 május 2014
Feltöltötte NAT - csütörtök 29 május 2014 - 09:08:51
A váci vasútállomás felújítási munkálatai miatt szerdán éjszakai munkavégzés lesz – áll a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményében. A szakemberek a hosszúsínek lehúzását fogják végezni egy vasúti teherszerelvényről a Szilassy utca magasságában, a tevékenység fokozott zajterheléssel jár majd. Mint kiderült: a sínek cseréjét az új állomási vágányhálózat kialakítása indokolja. A NIF közleményében a Kosdi úti és a Honvéd utcai munkálatokra is felhívta a figyelmet, miszerint az említett útszakaszokon félpályás útlezárásokra kell számítani egészen június 6-ig a közműkiváltás miatt. A beruházó a lakók megértését és türelmét kéri erre az időszakra.
SPORT
Feltöltötte NAT - csütörtök 29 május 2014 - 09:07:13
Újabb hazai vereségével már csak osztályozón vívhatja ki az élvonalba jutást a váci futsal együttes. Monoron lesz a Vác FC megyei kupadöntője.
30 szavazókörben várták a váciakat vasárnap az EP választásokra. Az országos átlaghoz képest a városban többen mentek el voksolni, az eredmények nagyjából a hazai arányoknak megfelelően alakultak. Közel 35%-os részvételi arány mellett a Fidesz-KDNP kapta a legtöbb támogatást majdnem 49-és fél százalékot, másodikként a Jobbik zárt 15,48%-al. Az MSZP következik a listán. A baloldali párt a voksok 11,06%-átt szerezte meg, így lett a harmadik befutó. Az EP választások negyedik helyezettje Vácon is a DK 10,76%-al, őt követi az Együtt PM 7- és fél százalékkal, majd az LMP majdnem 5 %-al. Vácon a Haza nem eladó Mozgalom félszázaléknyi szavazatot, míg Seres Mária pártja 0,4%-ot produkált.
A váci MSZP frakció vezetője a legutóbbi testületi ülésen meghozott döntésekről mondta el a véleményét. Bóth János bírálta a deákvári egyszerűsített körforgalom továbbfejlesztését, és a buszmenetrend átszabását. A szocialista frakcióvezető ellenezte, hogy újabb testületi ülést hívjanak össze három olyan ügyben, amelyben már döntöttek, majd végül az EP választások eredményeit véleményezte váci viszonylatban.
Vasárnap ismét gyermekzsivajtól volt hangos a váci Művelődési Központ, hiszen hagyományosan az intézmény adott otthont a városi gyermeknapnak. A szokásokhoz híven a szervezők ezúttal is rengeteg programmal várták a kisgyermekes családokat az apróságok örömére. Az egész napos rendezvény végül Kacagó koncerttel zárult.
Újabb turisztikai célpont növelheti Vác vonzerejét, hétvégén ugyanis úszó éttermet illetve, hajópanziót nyitottak meg a Liszt Ferenc sétányon. Az úszó objektumot ünnepélyes keretek között avatták fel, az eseményen Harrach Péter és Fördős Attila a város polgármestere is megjelent.
Két napon át tartó tudományos konferenciát rendezett a váci bibliotéka névadója, Katona Lakos emlékére. „A folklorisztika helyzete és perspektívái a Kárpát-medencében” című konferenciának az Egyházmegyei Múzeum adott otthont. A két napos rendezvény során az érdeklődők Katona Lajos kutatói munkásságáról, a folklór szerepéről és a mesekutatásokról hallgathattak meg előadásokat.
Nem jutott érem a két váci kajakosnak a szegedi Világ Kupa fordulóban. Az utolsó előtti helyen fejezte be a bajnokságot a váci férfi kézilabda együttes.
Hétvégén Európai Parlamenti képviselőket választunk. Május 25-én, vasárnap Vácon is, ugyanúgy ahogy az országgyűlési választásoknál 30 szavazókör lesz nyitva. Reggel 6 órától este 7 óráig lehet leadni a voksokat. A szavazólapon nyolc párt, illetve pártszövetség szerepel, ebből kell egyet megjelölni.
A napokban zárta Nagymaros önkormányzata a főutca- főtér program második szakaszát. A közel félmilliárdos uniós támogatásnak és a 200 milliós hazai és önkormányzati forrásnak köszönhetően a belváros 12 ezer négyzetmétere modernizálódott. A projekt több ingatlan felújítását tartalmazta, de megvásárlásra került egy olyan korábban magántulajdonban lévő étterem is, amely mostantól Nagymaros intézményeinek közétkeztetését oldja meg.