A megszokottak szerint emlékeztek meg szombaton Nagymaroson, majd vasárnap Kismaroson a malenkij robot áldozatairól. A dunakanyari településeken a megjelentek koszorúzással és misével tisztelegtek az elhurcolt svábok emléke előtt. Mint ismeretes a második világháborút követően, a kollektív bűnösség jegyében, több száz marosi svábot vittek szovjet munkatáborokba, akik közül sokan a megpróbáltatások miatt soha nem térhettek vissza szülőfalujukba.
Baloldali kritika. A 30 millió visszafizetése miatt aggódik az MSZP.
A felelőtlenség előbb, vagy utóbb megtermi gyümölcsét. Ezekkel a szavakkal kezdte az MSZP hétfői sajtótájékoztatóját dr. Bóth János frakcióvezető, utalva egy még 2012-ben kötött kölcsönszerződésre, mely az önkormányzat és az Alsóvárosi Református Misszió között jött létre. A templomépítésre kamatmentesen rendelkezésre bocsájtott 30 millió forint első részletét tavaly decemberben kellett volna törleszteni a város felé, ez azonban nem történt meg, hangsúlyozta az MSZP váci vezetője. Kiss Zsolt országgyűlésiképviselő-jelölt személyes érintettség okán a második világháborút követő malenkij robotról beszélt.
A doni tragédiára emlékezett szombaton a Jobbik Magyarországért Váci Szervezete. A Posta parkban Gombik Viktor és Fehér Zsolt országgyűlésiképviselő-jelölt tartott beszédet. A II. világháborús emlékmű előtt Fehér Zsolt azt mondta: ma ugyanazok a kommunisták kötnek együttműködést, akik korábban fasisztáknak bélyegezték a II Magyar Hadsereg bakáit.
Wass Albert alakja előtt tisztelegtek Verőcén. Szombaton az egykori író, költő születésének 106. évfordulója alkalmából tartottak emléknapot a településen. Az ünnepséget a hagyományokhoz híven Wass Albert szobránál rendezték meg, ahol Papp Lajos professzor méltatta az erdélyi író munkásságát.
Az elvárt magabiztossággal gyűjtötte be a sereghajtó elleni bajnoki pontokat a váci női kézilabda együttes. Az ellenfél kérésére a 12. fordulóból elhalasztott NB II-es bajnokin szenvedett vereséget a váci futsal együttes.
Döntött a kormány. Az adósságot igen a mélygarázst nem.
Feltöltötte NAT - péntek 10 január 2014 - 15:43:37
Az adósságot átvállalta a kormány, a mélygarázst viszont nem - jelentette be sajtótájékoztatóján Fördős Attila polgármester. Vác első embere szerint, hogy a kormány a finanszírozó bank és az önkormányzat közötti szerződés aláírását nem támogatta, abba közrejátszhatott az is, hogy egyelőre nem tisztázott, hogy a Raiffeisen kivonja e fiókjait az országból - vagy sem . A kultúrával megbízott alpolgármester egyúttal bejelentette: idén a megszokottakhoz képest egy héttel korábban rendezik meg a Világi Vigalmat.
Kerékpárút. 2015-re elkészülhet a hiányzó szakasz.
Feltöltötte NAT - péntek 10 január 2014 - 15:39:41
2015-re elkészülhet a Naszály úti bicikli út hiányzó szakasza. A decemberi testületi ülésen fogadták el a képviselők, hogy megkezdik a tervezését a volt öntödétől az alagútig tartó új nyomvonalnak. A város a MÁV felújításhoz kapcsolódva vállalta, hogy ezen a szakaszon megépíti a kerékpárutat, az új aluljáróban ugyanis gyalogos és bicikli út is lesz kialakítva.
Idősek veszélyben. Védelmi rendszereket ajánl a rendőrség.
Feltöltötte NAT - péntek 10 január 2014 - 15:37:40
Az elmúlt időszakban országszerte több erőszakos bűncselekményt követtek el az időskorúak sérelmére. Ezért a Váci Rendőrkapitányság legfrissebb közleményében a hasonló esetek megelőzésére alkalmas eszközöket ajánl, melyek a lakosok védelmét szolgálják.
Focisták a közösségért. Véradást szervezett a Vác FC és a Vöröskereszt.
Feltöltötte NAT - péntek 10 január 2014 - 15:34:01
Önkéntes véradást tartottak szerdán a váci stadionban. Az esemény a Vác FC közösségi projektjének második programjaként valósult meg a Magyar Vöröskereszt támogatásával. A véradáson részt vettek a váci futballisták és az edzők mellett az utánpótlás egyesület alkalmazottai és a helyi lakosok is.
Bővült a szolgáltatás. Januártól házhoz megy a labor Sződligeten
Feltöltötte NAT - péntek 10 január 2014 - 15:31:35
Január 1-től bővítette szolgáltatásait a sződi és a sződligeti laboratóriumi állomás. Sződön már három éve van lehetőség vér- és vizeletvételre, míg Sződligeten tavaly márciustól vehetik ezt igénybe a lakosok. 2014-től azonban már újabb vizsgálatokat is kérhetnek a betegek a két településen.
25-ig viszik el a fákat. Külön gyűjtik be a karácsonyfákat.
Feltöltötte NAT - péntek 10 január 2014 - 15:28:51
Szombaton kezdi meg Vácon az önkormányzati cég elszállítani a hulladéktárolók mellé kihelyezett fenyőfákat. A Váci Hulladékgazdálkodási Kft közleménye szerint január 11-én szállítják el először a kidobott karácsonyfákat, ezt követően pedig további két szombat alkalmával, így 18-án és 25 én fogják még külön begyűjteni ezeket. Az önkormányzati cég arra kéri a lakosságot, hogy legkésőbb 24-ig helyezzék ki ezeket a szeméttárló edényzetek mellé.