Csütörtökön közel 40 váci tanárt és nevelőt részesített elismerésben a város vezetősége a Pannónia Házban tartott pedagógusnapon. Az ünnepségen hagyományosan a helyi óvodások és iskolások köszöntötték fel különböző műsoraikkal a város legkiemelkedőbb oktatóit. Fördős Attila polgármester ünnepi köszöntőjében a nehéz helyzetben lévő pedagógusi pálya értékeit méltatta, majd megköszönte a városi tanárok és nevelők áldozatkész munkáját.
Június 2.-án vesznek végső búcsút Csuka Istvántól. A május 27-én, életének 65 évében elhunyt képviselőt 16.00. órakor a kisváci református temetőben helyezik örök nyugalomra.
Huszárok a Dunánál. A folyó, ami összeköti Európát és a történelmet.
A Huszárok a Dunánál 1500 Év Magyar Katonája címmel hagyományőrző haditúra indult a Dunakanyarban. A hercegi Esterházy Huszárok, a HM és a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség szervezésében zajló esemény egyik állomása Verőce volt, ahol kedden a katonák megkoszorúzták Géza Fejedelem lovas szobrát. Vácra csütörtökön érkeztek a huszárok, itt a Mária Terézia Diadalív előtt adtak tiszteletet, majd Ipolydamásdon is jártak, ahol az Aranysarkantyús Lovagrenddel felavatták a Béke Lángját. A hagyományőrző lovas túra végül bemutatókkal és koncertekkel Verőcén zárult.
A huszárok csütörtökön látogattak Vácra. A tervezettek szerint lóval érkeztek volna a diadalívhez, majd a főtérre, azonban a rossz idő miatt a huszárok inkább az istállóban hagyták a paripákat. A Március 15.- e téren Fördős Attila polgármester fogadta a katonákat.
A fertőző agyhártyagyulladásban elhunyt váci középiskolás lánnyal, illetve a hivatali eljárásokkal kapcsolatban fogalmazott meg kérdéseket sajtótájékoztatóján Kászonyi Károly. A váci jobbikos képviselő szerint ugyanis a sajnálatos eset miatt a hivatalból eljáró szervezetek nem tájékoztatták kellően azokat, akik kapcsolatban álltak a fertőző betegségben elhunyt diáklánnyal. Mint ismeretes, a Madách Gimnáziumba járó diáklánynál pénteken diagnosztizáltak influenzát, másnap reggel azonban halva találták az ágyában.
Nincs ok a félelemre állítja a Pest Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Intézete A szervezet többek között a jobbikos képviselő felvetéseire reagálva sajtóközleményében, azt hangsúlyozza, egyedi megbetegedésről van szó.
Csütörtök délelőtt teljes létszámmal jelent meg a váci MSZP frakció azon a sajtótájékoztatón, amelyet aktuális témákkal kapcsolatban hívtak össze. Szó esett a körzeti megbízotti rendszerről, a rezsicsökkentéshez kapcsolódó szocialista javaslatokról és a magyarországi holokauszt 70. évfordulójára tervezett váci emlékpark városi támogatásának elvetéséről.
262 darab ingyenes jegyet adományozott a Váci Dunakanyar Színház szerdán a Szent Anna Karitász váci szervezetének. A felajánlásnak köszönhetően június elején a rászoruló családok is eljuthatnak a váci színházba.
Feltöltötte NAT - csütörtök 30 május 2013 - 09:16:16
Hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn elhunyt Csuka István önkormányzati képviselő, aki a Gazdasági - Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság elnökeként tevékenykedett a képviselő-testületben. Tagja volt a Pénzügyi - Ügyrendi, valamint az Egészségügyi és Szociális Bizottságnak is. A 2010-es választások előtt külső tagként vett részt a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság munkájában. A város érdekében végzett tevékenységét közmegbecsülés övezte.
Csuka Istvánt a város saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Meghalt egy váci diák. A vizsgálatok fertőző agyhártyagyulladást mutattak ki.
Feltöltötte NAT - csütörtök 30 május 2013 - 09:13:43
Fertőző agyhártyagyulladás következtében meghalt egy váci diáklány. Dr. Nagy Magdolna kistérségi tiszti főorvos híradónknak elmondta: a 17 éves gimnazistát pénteken náthaszerű tünetekkel kezelték, szombat reggelre azonban holtan találták saját ágyában. Az ÁNTSZ helyi intézete a tragédiát követően megtette a szükséges lépéseket, felderítette az elhunyttal kapcsolatba került személyeket, és a kezelésük is megkezdte- tájékoztatta híradót a tisztiorvos.