Feltöltötte esaniko - csütörtök 08 december 2016 - 10:15:16
Több száz kiló élelmiszert szállít a váci önkormányzat a moldvai csángóknak. A főleg tartósételeket váci boltok biztosították a szállítmány részére, de vállalkozók is adományoztak, sőt óvodások is, akik viszont játékokat gyűjtöttek a 850 kilométerre, Romániában élő legtávolabbi magyarjaink számára. A három autóból álló konvoj Fördős Attila vezetésével kedden este indult útjára és másnap szerda dél felé ért a Bákó megyei Klézsére.
Feltöltötte esaniko - csütörtök 08 december 2016 - 10:13:27
A diákolimpiai sportversenyeken dobogós helyezéseket elért fiatalokat köszöntöttek hét elején a váci Boronkay György Gimnáziumban. A szokásos év végi eseményen a felkészítő tanárok és az edzők munkáját is elismerte jelképesen az önkormányzat, illetve a szervező a Váci Lakóterületi SE. Az ifjú sporttehetségeknek Mokánszky Zoltán alpolgármester, Branizsa Györgyné elnök, illetve a házigazda gimnázium igazgatója: Fábián Gábor gratulált.
Újságírók a Klik és a hulladékkezelés átszervezéséről
Feltöltötte esaniko - csütörtök 08 december 2016 - 10:11:53
Ismét sajtóklub a Nagyítóban. A híradót követően négy témát járnak körbe az újságírók. A fókuszban a KLIK átszervezése és az iskolák helyzete is terítékre kerül, de a váci hulladékkezelés utóbbi négy évéről is beszélgetünk majd a hírháttér műsorban.
Leaszfaltozták a posta és a mélygarázs közötti részt
Feltöltötte esaniko - csütörtök 08 december 2016 - 10:10:35
Leaszfaltozták a mélygarázs bejárata előtti utat. A korábbi megállapodások értelmében a kivitelező kötelezettségeihez tartozott a mélygarázs előtti bejáró résznek a bekötő úthoz való csatlakoztatása , illetve annak a szakasznak a rendbetétele. A kivitelező múlthéten kezdte meg a munkát, amelyet a napokban befejezett. A bekötőszakasz aszfaltozása nem csak a mélygarázsba való bejutást könnyíti meg a jövőben, hanem a térről való kihajtást is, az önkormányzat elképzelése szerint ugyanis a jövőben a Káptalan utcából be lehetne majd hajtani a Görgey utca irányába.
Feltöltötte esaniko - csütörtök 08 december 2016 - 10:03:34
Biztonsági kamera készített felvételt egy tolvajról az egyik deákvári élelmiszerboltban. A felvételeken nemcsak az elkövetőt lehet beazonosítani, hanem a lopás folyamata is jól látszik, ráadásul a gyakorlott mozdulatok azt valószínűsítik, hogy a tettes nem először lop. Az áruházlánc biztonsági szolgálatának vezetője szerint az illető visszatérő tolvaj, a kamerák felvételein többször is feltűnt már, de tetten érni eddig még nem sikerült. Most rendőri feljelentést fontolgatnak.
Feltöltötte esaniko - csütörtök 08 december 2016 - 10:02:57
Kellemest a hasznossal, avagy két legyet egy csapásra- ez is lehetne a mottója a hétfői eseményeknek, amik a Madách gimnáziumban zajlottak. A gimiben ugyanis egy általános iskolásoknak meghirdetett angol nyelvi verseny szóbeli döntője zajlott, a résztvevő csapatok kísérőtanárai pedig ezzel párhuzamosan egy továbbképzésen vehettek részt. A prezentációval egybekötött kurzus egy korábbi uniós pályázat megvalósításának újabb állomása.
Feltöltötte esaniko - kedd 06 december 2016 - 08:53:13
A csípős reggel ellenére idén is rekordszámú versenyző állt rajthoz a vasárnapi Mikulásfutáson. A tavalyi évhez hasonlóan most is a főtér adott otthont a versenynek, a résztvevők pedig három távban nevezhettek. A közkedvelt tömegsport eseményt idén 20. alkalommal rendezte meg a Váci Ifjúsági Sportegyesület az önkormányzat támogatásával.
Feltöltötte esaniko - kedd 06 december 2016 - 08:50:57
Teltházas volt a vasárnapi óvodás sportnap a váci sportcsarnokban. 18. alkalommal rendezték meg az önkormányzat támogatásával a játékos sportfesztivált, ahol a város nagycsoportosai mérhetik össze tudásukat ügyességi feladatokkal. A rendezvény idén is a tél és a Mikulásvárás jegyében zajlott.