ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Gödi alakuló ülés
Feltöltötte Zsóka - csütörtök 12 október 2006 - 21:36:01
A törvény szerint a választások végeredményétől számított 15 napon kell felállniuk a települések újonnan megválasztott képviselőtestületeinek, ezen időn belül kell tehát kiírni az alakuló ülések időpontját. Gödön a testületet október 10-re hívták össze. Az ünnepi ülésen a helyi választási bizottság elnöke adott számot az önkormányzati választás eredményéről, esküt tettek az újdonsűlt városatyák és városanyák, illetve a polgármester, valamint felálltak a különböző bizottságok és megválasztották a település alpolgármestereit is.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A gödi testület, első, ünnepélyes alakuló ülése immár hagyományosan Horváth Ferenc ünnepi köszöntőjével kezdődött. A Huzella Iskola igazgatója a Városháza dísztermében a polgárok gondolatait tolmácsolta a település irányítói felé. A gödiek nevében békét, nyugalmat és biztonságot kért, majd arra bíztatta a politikusokat, hogy a város érdekében mindig törekedjenek a megegyezésre. Úgy fogalmazott, az a jó politikus, aki kiszámíthatóvá teszi az emberek életét. Horváth Ferenc beszédét azzal a kéréssel zárta, a megválasztott képviselők legyenek különbek, mint a többi gödi polgár.
Gyenes Levente a helyi választási bizottság elnöke ezt követően ismertette a választás hivatalos végeredményét, mely szerint a Fidesz-KDNP-Vállalkozók Pártja színeiben 9-en, az MSZP és a Városvédők Egyesülete képviseletében 3-an 3-an kerültek be a 17 tagú testületbe, míg az SZDSZ és a Vállalkozók Egyesülete 1-1 képviselőt delegálhatott. A képviselői eskütétel és a megbízólevelek átadása után a korelnök Kruzslicz István nyitotta meg hivatalosan az alakuló ülést, majd a polgármester esküjét követően átadta Markó Józsefnek a város kulcsait és a polgármesteri láncot. A testület elfogadta első, 12 pontból álló napirendjét, melyek között a polgármesteri program ismertetése, a bizottságok felállítása és az alpolgármesterek megválasztása is szerepelt. A gödi testületben a keddi döntésnek köszönhetően Markó József munkáját alpolgármesterként a település két korábbi irányítója, dr. Bognár László és Szegedi Sándor segíti a következő 4 évben.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Hozzászólások: 13 email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.