ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Jobboldali megemlékezések
Feltöltötte e107 - csütörtök 15 március 2007 - 19:39:12
A délelőtti városi rendezvényekkel párhuzamosan ünnepelt idén több jobboldali váci szervezet. A MIÉP és a Nemzeti Kör reggel 9 órakor tartott megemlékezést az alsóvárosi Honvéd emlékműnél. A Fidesz ezt követően, 10 órára várta mindazokat, akik főhajtással kívántak tisztelegni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. A rendezvény helyszíne az előző évekhez hasonlóan a Deákvári Posta falán található Landerer emléktáblánál volt.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Vácon a jobboldali politikai szervezetek külön emlékeztek meg 1848-ról. Reggel kilenckor a 48-as emlékműnél a Miép váci szervezete koszorúzott, a konzervatív pártok részvételével. Az emlékmű előtt Fördős Attila tartott beszédet aki mondandójában aktuálpolitikai kérdéseket is érintett. A konzervatív politikus a múltra emlékezve kihangsúlyozta: a történelem során hihetetlen véráldozatok árán maradt fenn a magyar nemzet, miközben ma egyre romlik a megítélésünk a világban. Fördős Attila azt mondta: az az ország amely nincs tisztában a múltjával annak nincs jelene és jövője. Ennek kapcsán az árpádsávos zászló védelmében hozzátette: a zászló nem nyilas jelkép aki ilyet állít az nem ismeri a történelmet. A koszorúk elhelyezését követően az ünneplők átvonultak a temetőben található 48-as honvédek emlékműjéhez, ahol Mokánszky Zoltán Miépes képviselő foglalta össze a szabadságharc eseményeit, majd Fördős Attila rövid beszédét követve a megjelentek koszorúkkal tisztelegtek az egykori honvédek emléke előtt.
10 órakor a Fidesz szervezett ünnepséget a Landerer emléktáblánál. Az ünnepi hangulatról a Deákquartett gondoskodott akik dalokkal és versekkel idézték az egykori események hangulatát. Az ünnepi beszédet Bábiné Szottfried Gabriella tartotta. Pest Megye 2-es választókerületének fideszes elnöke a magyar szabadság diadalnapjának nevezte március 15-t, amely a szabadságeszmény megőrzésének, és az elveszett szabadság visszaszerzésének szimbólumává vált. Kihangsúlyozta: a a magyarság 1860 óta nemzeti ünepének tekinti ezt a napot, függetlenül attól, hogyan vélekedett erről a mindenkori államhatalom. Bábiné Szottfried Gabriella kitért rá: a II. világháború után törölték a piros betűs ünnepek sorából ezt az évfordulót.

A Fidesz választókerületi elnöke hozzátette: Egy ünnep akkor él tovább a nemzetben, ha az utókor annak lényegét és üzenetét próbálja újra és újra megfejteni. A beszédet követően a résztvevő szervezetek megkoszorúzták a Nemzeti dalt kinyomtató Landerer Lajos emléktábláját, akinek sírja Vácon a Középvárosi temetőben volt megtalálható.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Hozzászólások: 7 email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.