ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


A jövő évet tervezik a szimfonikusok. Színvonalas műsorok érkeznek Vácra.
Feltöltötte NAT - szerda 21 december 2011 - 14:54:53
Január 3-án kedden, és 8-án Vasárnap rendezi meg a Váci Szimfonikus Zenekar a hagyományos újévi koncertjét, jelentette be Farkas Pál karmester a zeneiskolában tartott sajtótájékoztatón. A zenekar 15 éve készül az újév köszöntésére ezzel a rendezvénnyel, így ez a mostani jubileumi fellépésnek számít. A művelődési házzal közösen megtartott sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a Váci Szimfonikusok a Memory-Interoperett zenekaraként az ország számos pontján koncerteznek, 2012-ben pedig a szervező irodán keresztül olyan produkciók érkeznek Vácra, amelyek korábban nem voltak láthatóak a városban.

Szerk.: Kegyes Z.

Farkas Pál karmester Váci Szimfonikus Zenekar
"A következő évünk is így van előkészítve, hogy nagyon sok olyan művész megjelenik Vácott, akik nem biztos, hogy eljönnének ide, a zenekar meghívására érkeznek. Ekvádorból is karmestert hívtunk, hegedűszólistát hívtunk, Bogányi Bence a tavaszi fesztivál során megfordul majd nálunk, aztán Balogh Kálmán világhírű cimbalomművész is a vendégünk lesz akivel aztán Németországban is egy koncertturnéra fogunk indulni. "

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.