ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Karácsony a Reménység Egyesületnél.
Feltöltötte NAT - péntek 23 december 2011 - 13:54:02
Csütörtök este tartotta meg hagyományos karácsonyi összejövetelét a Váci Reménység Sport Egyesület. Az egyesülethez igazolt sportolók, váci sportbarátok és a Reménység cserkészei ezúttal is a szervezet székházában gyűltek össze, ahol a korábbi évek hagyományainak megfelelően, az ünnepség közös énekléssel kezdődött. Az esten Moys Csaba elnök és Nyeste Pál tiszteletbeli elnök mondott köszöntőbeszédet.
Szerk: Wernke Á.

Moys Csaba, elnök, Reménység Sport Egyesület, Vác

„Mind a 10 szakosztályunk eredményesen működik, az idén is voltak országos bajnokaink, világbajnokaink, olimpiai kvalifikációs A és B eredményt elért versenyzőink, és kitettük ezt a kupát, mert legutóbb a megyei sport eredmények tekintetében a váci Reménység Egyesület atlétikai szakosztálya első helyezést ért el.”

Moys Csaba végezetül az egyesület egyik nemrégiben elhunyt örökös tagjáról Pindes Lászlóról is megemlékezett. Ezt követően az egyesület tiszteletbeli elnöke, Nyeste Pál köszöntötte a jelenlévőket, aki Elizabeth Ballard, A tanító tanítása című írását felolvasva kívánt áldott karácsonyt. Az ünnepség zárásaként a váci cserkészek egy külön előadással készültek, és karácsonyi dalokat énekeltek.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.