ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


V. forraltbor-verseny - idén a Kalmapirin nyert
Feltöltötte NAT - hétfő 02 január 2012 - 15:52:55
Negyedik alkalommal rendezte meg december 30-án a Váci Curia Borház a főtéri borfőző versenyt. A civilek által kezdeményezett óév-búcsúztatóhoz idén is sokan csatlakoztak. Pénteken 27 jelmezes csapat vágott neki a megmérettetésnek. A szakavatott zsúri a hagyományoknak megfelelve, nem csak az italok ízét díjazta, hanem a versenyzők jelmezét is. Az első 3 helyezett a Vendégvárók Váci Egyesülete jóvoltából oklevelet és serleget kapott, a különdíjat idén a Curia Borház adta. Vác önkormányzata 3 db különdíját a polgármester a helyszínen ajánlotta fel, ennek átadásáról a hivatal később intézkedik majd.
Szerk: Kegyes Z.

Bográcsban, sparherten, és üstben is forralták a bort 30-án a váci főtéren. A hagyományok szerint idén is különféle jelmezbe öltözve készültek a csapatok a 4. borfőző versenyre. Idén 27 csapat jelentkezett a feladatra, hogy elkészítsék az óév legjobb forraltborát.

Vig Gyuláné szervező Váci Curia Borház
Úgy látszik, hogy idővel, ahogy évek óta csináljuk, kezd egyre népszerűbb lenni, ez nagy örömmel tölt el. Azt lehet mondani hogy most már nem is kellett olyan nagy munkát belefektetni ebbe mert ez most már népszerű rendezvény Vácon.

Volt aki a szabad tűz füstjén pácolta a nedűt, és voltak olyanok is akik fűszerkeverékekkel vagy a gyümölcsök kombinációjával kívánták elérni a megfelelő ízt. A receptek általában titkosak voltak, a versenyzők ezekről keveset árultak el, inkább fantázianevekkel látták el az általuk készített italt.

A helyszíneken forraltbort kísérő ételekkel is készültek a csapatok. Volt aki süteményeket sütött, de az elmaradhatatlan zsírosdeszka is szerepelt a kínálatban. A lélekmelegítőket szakavatott zsűri kóstolgatta amelynek munkáját a város polgármestere is segítette.

Vig Gyuláné szervező Váci Curia Borház
Három gyönyörű kupán van amit a Vendégvárók Váci Egyesületétől a Fónagy István ajánlott fel, ő örök támogatója minden jó kezdeményezésnek Vácon, nélküle nem is tudtuk volna így megcsinálni mert ez egy nulla költségvetésből gazdálkodó rendezvény.

A zsűri végül a „Kalmárok Udvar Csapatának" ítélte meg az első helyet, ők a kalmapirin fantázianévre hallgató birsalmás forraltborral vitték el a pálmát.


Az eredmények:
IV. Váci Forraltbor-főző Verseny eredményei:
I. helyzett : Kalmárok Udvara csapat
II. dr. Néveri és Dr. Paulik ügyvédek
III. Vidéki sanzon csapat
Különdíj: Delírius Tramens csapat
Az első 3 helyezett oklevelet és serleget kapott, amelyet a Vendégvárók Váci E.-től Fónagy István úr ajánlott fel,
a különdíjat a Curia Borház adta, bort.
Vác Város 3 db különdíját a polgármester a helyszínen ajánlotta fel, a díjról és átvételéről a hivatal intézkedik.
Vűc Város különdíjasai: Borvirágok csapata, Kedvenc, Kannások



email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.